dunaújváros
Palkovics: A teljes ellenzék bevándorláspárti (PS-videó)
Az ellenzéki pártokra nem lehet számítani Magyarország védelmében, a teljes ellenzék bevándorláspárti. Mi viszont szeretnénk megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak - mondta Palkovics László innovációs miniszter pénteken, Dunaújvárosban. Hozzátette: erős üzenetet kell küldeni Brüsszelbe arról, hogy változást akarunk; egy olyan Európát szeretnénk, amely megvédi a határait tengeren és szárazföldön.Magából kifordulva üvöltött ocsmányságokat a stábunkra az MSZP alelnöke Dunaújvárosban (PS-videó!)
Nehezen halad a régi szocik és a Bajnai Gordon zsúrfiúiból összeállt Párbeszéd összecsiszolódása - ezt tanúsította a közös lista nevében a Hankook-gyár előtt tartott "rabszolgafelszabadító" sajtótájékoztató meghökkentő fordulata is. Miután Jávor Benedek és a dunaújvárosi "helyi erő", azaz Szabó Zsolt félszegen elmondta a mondókáját és sor került az újságírói kérdésekre, amelyek között Jurák Kata megkérdezte Szabótól: igaz-e, hogy az ellenzék polgármesterjelölti posztjára aspirál az iparvárosban, az MSZP-alelnök Komjáthi Imre közbelépett és egészen elképesztő performanszot nyomott le (a videón 2:30-nál):Fekete-Győr András: Nincs bevándorlásprobléma, kivándorlásgond van - (PS-videó!)
Fekete-Győr András szerint legalább másfél éve nincs migránsveszély, így nem a bevándorlás az igazi probléma, hanem a kivándorlás, azt kell megállítani. A Momentum elnöke portálunknak azt mondta: nem hisz abban, hogy különböző adócsökkentésekkel és egyéb intézkedésekkel ma "gyereket lehetne venni" hazánkban, a kormány családvédelmi akciótervét pedig már jóval korábban meg kellett volna hirdetni. Szerinte akkor vállalnak gyermeket az emberek, ha már nem azt látják az emberek, hogy a gyerekek meghalnak a kórházakban és jól fizető állásokkal rendelkeznek (? - PS) - ezek a feltételek viszont ma nem állnak fent. Fekete-Győr András minderről Dunaújvárosban beszélt, ahol csütörtökön a helyi aktivisták aláírásgyűjtő akciójában vett részt az európai parlamenti választásokra. Véleménye szerint a Momentum már országos párttá nőtte ki magát, és legalább két mandátumot szereznek majd a májusi választásokon. A párt elnökét arról is kérdeztük, mi a véleménye arról, hogy magas beosztású EP-képviselők kétes hírű cégek fizetett lobbistáiként tevékenykednek, így Guy Verhofstadt és Cecilia Wikström, továbbá arra is kíváncsiak voltunk, miért kellett Nagy Tibor Facebook-posztját törölni, amiben azt írta, hogy "jogállamban élünk, ahol az ártatlanság vélelme még a politikai ellenfeleinknek is kijár".Titokban egyre népszerűbb dunaújvárosi választókörzetében a jobbikos Pintér Tamás (PS-videó!)
Ha a Fidesz megnyeri májusban az EP-választásokat – amelyre a jelenlegi előrejelzések szerint jó esély van –, akkor az Orbán-kormány kiléptetheti Magyarországot az Unióból – ezzel a nyakatekert gondolattal kezdődik a Jobbik kampányának egyik szórólapja, amelynek egy példányára a PestiSrácok.hu stábja Dunaújvárosban tett szert, ahol maga a térség országgyűlési képviselője, Pintér Tamás tartott utcafórumot szerdán. A honatya szerint népszerűsége egyre emelkedik választókörzetében, ahol amúgy az érintett kilenc polgármesterből nyolc épp a napokban jelentette ki portálunknak, hogy Pintér Tamást a tavalyi korteskedése óta nem látták, és nem is mutat feléjük semmilyen érdeklődést. A képviselő erről munkatársunknak azt mondta, hogy ő igenis folyamatos, gyümölcsöző kapcsolatban van a választókörzetében élőkkel, de inkább meg nem nevezett civilekkel tárgyal, mert a polgármesterek szerinte elzárkóznak tőle.Pintér Tamás és a valóság – Milliós... izé, milliárdos... na mindegy, jó nagy mutyit álmodott a Jobbik (PS-videó!)
Újabb taktikai csodafegyverként számháborúval gyúr az őszi helyhatósági választásra a Jobbik, amelynek dunaújvárosi prominensei ezúttal fel nem vett, de a jelek szerint még csak meg sem igényelt önkormányzati hitelek nyomába eredtek, hogy a milliós és a milliárdos nagyságrendeket következetesen összekeverve bizonyítsák be: a titokzatos pénzek még titokzatosabb csatornákon tűnnek el a fideszes városvezetés hathatós segítségével. Bár a jobbikos propaganda kiötlője egyértelműen Pintér Tamás, a parlamenti képviselő csak az Országgyűlésben hangoztatja bizonyítékokkal alá nem támasztott vádjait, választókörzetében viszont csak az egyik párttársát, Barta Endrét küldte ki szerdán, hogy az önkormányzati képviselő néhány perces sajtótájékoztatóján felolvassa Pintér gondolatait.Kétórás sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke az MTI-vel.Így tartott sajtótájékoztatót a semmiről a Párbeszéd a Hankook dunaújvárosi gyáránál (PS-videó!)
A dunaújvárosi Párbeszédnek is beakadt a lemez a túlóránál: már akkor is azt kiabálnak, amikor nem is arról van szó. Szabó Zsolt, a párt helyi képviselője szerint ráadásul mindenről Orbán Viktor tehet, még azokról is, amikhez semmi köze... Szabó Zsolt, a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tartott a dunaújvárosi Hankook-gyár parkolója mellett. A képviselő szerint személyesen Orbán Viktor tehet róla, hogy a Hankook eddig nem egyezett meg a dolgozókkal. Szabó Zsolt mintha úgy látná, hogy a dél-koreai óriáscég a túlóratörvény módosításától kapott vérszemet, pedig amúgy bizonyosan teljesítette volna a munkavállalók összes követelését.Túlóratörvény: Érdekképviselet helyett jobbikos színház Dunaújvárosban, a főszerepben Pintér Tamás
Jól jártak a Munka Törvénykönyvének decemberi módosításával a Dunaferr dolgozói – tudta meg a PestiSrácok.hu a helyi szakszervezet vezetőjétől. Ennek tudatában nehezen értelmezhető, hogy akkor miért küzd a munkásokért olyan teátrálisan a Jobbik dunaújvárosi képviselője, Pintér Tamás, akinek tevékenysége a jelek szerint kizárólag hiperaktivitása sajátságos kezelését és pártjának propagandagépezetét szolgálja. A feketeöves tojásdobáló, tévészékház-ostromló kiválóan bemutatja azt a szellemiséget és színvonalat, amelyet az épp Gyurcsánnyal összefekvő Jobbik képvisel.Ajánljuk még

















