Pesti Srácok

Ezt is megértük: a Jurák Katát káromkodva gyalázó Komjáthi Imre a baloldal új ikonja

"Belőle kéne több az MSZP-be, főleg a nyimnyám importpolitikusok helyett. És amint visszaemelik a komjáthikat a politikájukba, az eredmények is jönni fognak" - ezen szavakkal magasztalja Ceglédi Zoltán ellenzéki hordószónok, egykori politológus Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét, amiért az múlt pénteken Dunaújvárosban minősíthetetlen hangon üvöltözött kollégánkkal, Jurák Katával dunaújvárosi sajtótájékoztatóján, ráadásul minden ok nélkül. A PestiSrácok.hu főmunkatársa csak kérdezni szeretett volna, de erre sem volt lehetősége. Komjáthi és a szocialisták blogja büszkén terjeszti is a videót, amin a politikus egy nővel ordibál. Jurák Kata nyílt levélben válaszolt: "A munka nemesít, ön lehet a kivétel" - írta Komjáthinak.

Azt már megszokhattuk, hogy a baloldal az utóbbi időben annyira nincs tisztában önmagával, hogy politikusaik, megmondóembereik is folyamatosan szólongatnak be egymásnak, éles kritikákat megfogalmazva. Ezekből a megnyilatkozásokból az rajzolódik ki, hogy már ők maguk sem tudják, mit is kellene képviselni, mi lenne a jó politika, pláne a jó retorika, hogy valahogy visszafordítsák, vagy legalább megállítsák a mélyrepülést.

Ezúttal egyik hangos politikai elemzőjük, Ceglédi Zoltán mondta meg a tutit, mi lenne a baloldal feltámasztásának receptje. A jelenlegi politika helyett, amit nemes egyszerűséggel "kurva összefosásnak" titulált, csinálni kell egy "rendes, hangos baloldali pártot". Olyat, amilyet Dunaújvárosban a PestiSrácok.hu munkatársnőjével szemben Komjáthi Imre bemutatott.

Obszcén szavakat üvöltözött a büszke szoci alelnök

PestiSracok facebook image

Emlékeztetőül: pénteken Dunaújvárosban, a Hankook-gyárnál tartott sajtótájékoztatót Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, Szabó Zsolt, a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője és Jávor Benedek, az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje. A sajtótájékoztatón kollégánk, Jurák Kata is jelen volt. Miután a politikusok elmondták mondandójukat és újságírói kérdésekre került sor, Jurák Kata még csak nem is Komjáthit, hanem Szabó Zsoltot szerette volna kérdezni, arról: igaz-e, hogy az ellenzék polgármesterjelölti posztjára aspirál. Több sem kellett az MSZP alelnökének, magából kikelve esett kolléganőnknek, mert ahogy fogalmazott: "kinyílt a bicska a zsebében".

Az MSZP alelnöke még büszke is arra, hogy mennyire ordenáré

Az obszcén, minősíthetetlen ordibálást nemcsak a PestiSrácok rögzítette; a felvételt büszkén posztolta Komjáthi, majd számtalan ellenzéki portál is hírt adott róla, hogy a szocialisták alelnöke "kiosztotta" a "propagandistát". Azzal kommentálta produkcióját, hogy "munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll".

Ceglédi, aki hol az ATV-n, hol a Mandineren vagy a Hírklikken szakért - de szerepelt még a Heti Hetesben is -, ezúttal a közösségi médiában hintette el véleményét, amit aztán a Hírklikk című baloldali blog is leközölt.

Ceglédi Zoltán szerint Komjáthi Imre egy autentikus, baloldali munkásember, gyárban szerzett dolgozói és szakszervezeti tapasztalattal. Belőle kéne több az MSZP-be, főleg a nyimnyám importpolitikusok helyett. Mindjárt nem itt tartana a magyar baloldal.

Ceglédi, aki saját honlapja szerint nemcsak politológus, politikai elemző, hanem publicista és kommunikációs szakember is, az MSZP alelnökének nemcsak politikushoz, hanem férfihoz is méltatlan viselkedését tartja jó, eredményes kommunikációs eszköznek. Hacsak nem viccel, és nem keverte össze véletlenül két munkakörét... Ez esetben aktuális publicisztikaként következő dumaszínházi fellépésének szövegvázlatát sikerült véletlenül közölnie. Azt írja ugyanis, hogy amint "visszaemelik a komjáthikat a politikájukba, az eredmények is jönni fognak".

- fogalmaz Ceglédi Zoltán. Hozzáteszi, hogy a videón kiabál a megoldás az MSZP problémáira.

Azért nem kér elnézést, mert "provokatív kérdést tettünk fel"

Az ATV hétfő reggeli műsorában Komjáthit Kárász Róbert arról kérdezte, hogy nem gondolja-e úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie a pénteki sajtótájékoztatón történtekért, s bár a műsorvezető többször utalt arra, hogy ezt illene megtennie, az MSZP alelnöke közölte, hogy bár "lehet, hogy már másként fogalmaznék", de a PestiSrácok.hu-tól nem fog bocsánatot kérni. Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy azért nyílt ki a zsebében a bicska, mert a riporter nem a témához kapcsolódó kérdést tett fel. Az igazság viszont az, hogy a videofelvétel tanúsága szerint a sajtótájékoztatón Jávor Benedek ajánlotta fel, hogy nemcsak a témában lehet kérdezni. Portálunk munkatársa egyébként még csak nem is Komjáthitól, hanem Szabó Zsolttól kérdezett, így valóban érthetetlen a trágár megnyilvánulás az MSZP alelnökétől.

"A munka nemesít... ön lehet a kivétel" - Jurák Kata nyílt levélben válaszolt Komjáthinak

Jurák Kata, a PestiSrácok.hu főmunkatársa nyílt levélben válaszolt Komjáthi Imre minősíthetetlen viselkedésére.

Az MSZP alelnöke, a munkások védelmezője egyébként a BorsodChem alkalmazottjaként két évig fizetés nélküli szabadságon van. Komjáthi Imre az elképesztő performansza során egyébként ezt mondta (a videón 2:30-nál):

Vezető kép: Komjáthi Imre Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.