dunaújváros
A szocialista rombolás után Dunaújváros a fejlődés útjára lépett (PS-interjú!)
Jövőkép és biztonság a két legfontosabb dolog egy város életében, mondta portálunknak Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere. A fideszes városvezető hangsúlyozta, számára fontos, hogy az embereket meghallgatva, velük közösen, szakértő szakmai stáb segítségével dolgozzon ki egy jövőképet a városnak. Ennek megvalósítása pedig már meg is kezdődött, a város újjászületés-szerű megújuláson ment keresztül az utóbbi években. Ennek kapcsán a polgármester arról is beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy 2018-tól kezdődően különösen nehéz dolga van a városnak, hiszen a választókerületet az Országgyűlésben képviselő jobbikos Pintér Tamás láthatóan semmilyen munkát sem végez, megválasztása óta alig látni a környéken, és a kapcsolattartás sem tartozik a jobbikos-gyurcsányista politikus erősségei közé.Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat
Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt. Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármester-jelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért, hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve!Megfélemlítéssel kampányol az újvárosi ellenzék ismeretlen "fényhozója" (PS-VIDEÓ)
Dunaújvárosban járt a PestiSrácok stábja, és ha már ott voltunk, megkérdeztük a helyieket, hogy mit gondolnak a magát "fényhozóként" (Lucifer) aposztrofáló összellenzéki polgármester-jelöltről, Pintér Tamásról. A kérdés apropóját az adta, hogy forrásunk szerint a napokban személyesen Gyurcsány Ferenc érkezett a városba eligazítani a helyi ellenzéket, de főleg Pintér Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. Kiderült: a városban sokan azt sem tudják, hogy ki az a Pintér Tamás, pedig a Dunaújvárost is magába foglaló választási körzetben ő nyert a 2018-as országgyűlési választásokon, azóta viszont gyakorlatilag alig látni a városban, és az általa beígért fejlesztések is mind elmaradtak, vagy önkormányzati kezdeményezésre valósultak meg. Ennek ellenére Pintér folytatja sokszor erőszakos kampányát: kameránk elé állt egy neve elhallgatását kérő virágárus hölgy, aki elmondta, hogy ellenzéki szimpatizánsok rongálták meg standját, miután ő egy fotón pózolt a város fideszes polgármesterével, Cserna Gáborral. A vandálok így akartak üzenni azoknak, akik nem az ellenzék jelöltjét támogatják.Másfélmilliárd forintnyi fejlesztés Dunaújvárosban
Másfélmilliárd forintnyi fejlesztés indult el Dunaújvárosban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t. Összesen négy, a Fejér megyei város különböző részein zajló beruházás kezdődik európai uniós források felhasználásával.Struccpolitika, blama az ellenzéki összefogás eddigi mérlege
Kezdetét vette a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány; a pártok és a jelölő szervezetek sorra veszik fel az ajánlóíveket a választási irodáktól. A nagy elánnal beharangozott ellenzéki összefogásról azonban egyre több településen derül ki, hogy az barokkos túlzással sem mondható még tiszavirág életűnek sem. Portálunk értesülése szerint Dunaújvárosban, Hajdúszoboszlón és Szentendrén is másként alakultak a jelöltállítások, mint azt korábban elképzelték.Az ellenzéki hazugságpropaganda ellenére egyre gyorsuló ütemben fejlődik Dunaújváros (PS-videó!)
Rendhagyó csütörtöki sajtótájékoztatóján az Ongai család Hold utcai otthonában számolt be az ősztől induló Otthon Melege Program a főképp a közepes, illetve nagyobb városok társasházaiban élőket érintő kedvezményes lehetőségeiről Dunaújváros polgármestere. Cserna Gábor tájékoztatójában felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően már eddig is számos család korszerűsíthette energetikai szempontból lakásait Dunaújvárosban, illetve más településeken is. Az ősztől elérhető lehetőségek kiegészíthetik ezeket olyan korszerű berendezésekkel, mint az úgynevezett okosmérők, amelyekkel az energiafelhasználás mellett a költségeiket is optimalizálhatják a társasházakban élők. Stábunk beszélgetett az Ongai család tagjaival is, akik elmondták: véleményük szerint az, hogy a jobbikos Pintér Tamás ősztől az Országgyűlés helyett a dunaújvárosi polgármesterséget választaná, azt jelenti, hogy a Jobbikból már csak menekülni lehet, Pintér pedig láthatóan az egyéni túlélésére játszik a jelölésével. Az Ongai család szerint Pintér Tamásnak sem Dunaújvárosban, sem a választókörzet többi településén nincs már hitele, mivel választói nem érdeklik, az érintett települések vezetőivel pedig nincs semmilyen kapcsolata, mivel nem is keresi őket, közeledésüket pedig elhárítja.Gyilkossággal fenyegetőző férfit fogtak el Dunaújvárosban (videó)
Elfogtak a rendőrök szombaton egy 18 éves dunaújvárosi férfit, aki egy videoüzenetben azzal fenyegetőzött, hogy megöli az első embert, akivel találkozik az utcán - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Ilyen a jobbikos gerinc: Pintér Tamás összeállt Gyurcsányékkal, akiket pár éve még börtönbe akart küldeni
Még mindig tud meglepetéseket produkálni a Jobbik színeváltozása és feloldódása a balliberális ellenzék soraiban: tegnap a párt egyetlen egyéni képviselője, Pintér Tamás jelentette be, hogy a DK, a Momentum és a Párbeszéd támogatásával ringbe száll Dunaújváros polgármesteri székéért. Pintér most azzal a Gyurcsány Ferenccel szövetkezve szeretné elhódítani az iparvárost a Fidesztől, akit és akinek a pártját pár éve még elszámoltatással fenyegetett meg, amiért mélyen áron alul adták el orosz és ukrán oligarcháknak a Dunaferr Zrt.-t. Pintér 2013-ban kótyavetyének nevezte a vasmű 2004-es kormányzati privatizációját és a Dunaferrben meglévő dunaújvárosi önkormányzati részvénycsomag szerinte féláron történt eladását; feljelentést is tett a Legfőbb Ügyészségen. Külön bájt kölcsönöz az önkormányzati választásra szőtt háttéralkunak, hogy miközben Pintér Tamás már élvezi Gyurcsány Ferenc támogatását, a helyi MSZP-től azt még nem kapta meg. Pedig a városi szocialistákat unokatestvére, Pintér Attila vezeti.Kapaszkodjanak meg: Lukácsi Katalin szeretettel buktatná meg a kormányt
Elkopott az ellenzéki összefogás jelszava, nem jelent már szinte semmit a vidéki választópolgárok számára, ezért újabb lenyűgöző taktikai húzásként S.Z.E.R.E.T.E.T.T.E.L. venné be a Budapesten kívüli településeket a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) – erről Lukácsi Katalin beszélt csütörtökön Dunaújvárosban, a szervezet zászlóbontásán. Az Újvárosi Valóság blog beszámolója szerint Lukácsi - kiugrott KDNP-s - itt jelentette be az újabb csodafegyver, a Kossuth Kör helyi megalakítását is. Pikáns adalék, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője, Pintér Tamás is jelen volt az eseményen, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben párttársa, Varga-Damm Andrea nyilvánvalóvá tette, hogy Márki-Zay Pétert megbízhatatlannak tartja, így kizárt, hogy együttműködjenek velük.Ajánljuk még

















