Pesti Srácok

Csak az láthatja, hova jutottunk, aki látta, honnan indultunk - Így avatták a Vasmű utat Újvárosban (videó!)

Mintegy egymilliárd forintos kormányzati támogatással, a Modern Városok program keretében valósult meg a dunaújvárosi Vasmű út felújítása. Az átadási ünnepségen Fónagy János, nemzeti vagyonért felelős államtitkár kiemelte: a főút agórává tétele azért fontos, mert Dunaújváros az elmúlt 80 éve alatt nagyon sokat tett azért, hogy egy településből város legyen. Úgy fogalmazott: a négysávos út átadása már csak azért is jelentős, mert Dunaújváros 2010-ig igencsak el volt adósodva, azonban a fejlődés látható, érzékelhető mindenki számára. Az államtitkár szerint azok az emberek, akik munkájukkal mindezt megvalósították, bebizonyították alkalmasságukat. Cserna Gábor polgármester portálunk kérdésére válaszolva elmondta: abban bízik, hogy a választópolgárok vasárnap felhatalmazást adnak majd arra, hogy a megkezdett munkát folytathassák, hiszen "van még mit tenni". A PestiSrácok.hu által készített videóból pedig az is kiderül, hogy a Paks 2-ben milyen szerepe lesz Dunaújvárosnak.

Szerkesztő: Jurák Kata/PestiSrácok.hu; Operatőr: Ragács András/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.