A békéről tárgyal az amerikai és az ukrán delegáció, de Zelenszkij nélkül Világugar március 11. Úgy tűnik, végül valami elkezdődött. Ukrán és amerikai tisztviselők kedden rendkívüli megbeszéléseket folytattak Szaúd-Arábiában, hogy egyeztessenek az ukrajnai háború befejezéséről néhány órával azután, hogy a kijevi erők az egyik legnagyobb dróntámadásukat indították Moszkva ellen. Ennek ellenére az ukrán elnök közölte, nem vesz részt a találkozón. Elképzelhető, hogy azért sem, mert az amerikai külügyminiszter kijelentette, Ukrajna ne számítson arra, hogy minden területet visszakap Oroszországtól.