Pesti Srácok

A békéről tárgyal az amerikai és az ukrán delegáció, de Zelenszkij nélkül

null

Úgy tűnik, végül valami elkezdődött. Ukrán és amerikai tisztviselők kedden rendkívüli megbeszéléseket folytattak Szaúd-Arábiában, hogy egyeztessenek az ukrajnai háború befejezéséről néhány órával azután, hogy a kijevi erők az egyik legnagyobb dróntámadásukat indították Moszkva ellen. Ennek ellenére az ukrán elnök közölte, nem vesz részt a találkozón. Elképzelhető, hogy azért sem, mert az amerikai külügyminiszter kijelentette, Ukrajna ne számítson arra, hogy minden területet visszakap Oroszországtól.

Alighogy bejelentették a dzsiddai találkozó létrejöttét, Volodimir Zelenszkij azt közölte, hogy reméli, ezzel „újraélesztik a pragmatikus amerikai kapcsolatokat Donald Trumppal.”

– írta a Telegramon Andrij Jermak, Zelenszkij vezérkari főnöke, aki az ukrán delegációt vezeti.

PestiSracok facebook image

Az ukránok az eddigi gyakorlatukat felhagyva most láthatóan mindent megtesznek, hogy Trump kedvében járjanak, miután az Egyesült Államok leállította a katonai segítségnyújtást és szünetelteti a hírszerzési információk megosztását Kijevvel.

– írta az X-en Donald Tusk lengyel miniszterelnök.

Ennek ellenére természetesen az amerikaiak továbbra is szkeptikusak, hogy Ukrajna készen áll-e a békére. Ennek erőpróbája a dzsiddai találkozó, ahogyan arra rávilágított Marco Rubio amerikai külügyminiszter is.

– mondta.

A legmagasabb rangú amerikai diplomatához Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó is csatlakozik a tárgyalásokon, de van olyan, aki nem. Pedig ha valakinek fontos lenne, akkor éppen ő az.

Igen, éppen az a Volodimir Zelenszkij közölte, nem csatlakozik a dzsiddai tárgyalásokhoz, aki ugyanakkor helyreállítaná a kapcsolatokat Washingtonnal. Ilyen az, amikoraz ukrán elnök egy ország szövetségeseként viselkedik.

Trump közel-keleti különmegbízottja, Steve Witkoff viszont reményét fejezte ki, hogy hamarosan aláírják az Egyesült Államok és Ukrajna ásványianyag-megállapodását. A Reuters információi szerint Witkoff Moszkvába utazik, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

Mint ahogyan azt lehetett sejteni, Európa egyszerűen kimarad a béketárgyalásokból, akárcsak Zelenszkij. Utóbbinak minden bizonnyal nehéz volt megemésztenie, hogy Rubio hétfőn kijelentette, Kijevnek nehézségei lesznek az elvesztett területeinek visszaszerzésében.

Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij nélkül ült össze az amerikai és az ukrán delegáció Dzsiddában. Fotó: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.