egészségügyi dolgozók
A járvány a legjobbat hozza ki belőlünk – Takács Erzsébet tüdőgyógyásszal beszélgettünk (PS-interjú)
A koronavírus-járvány az orvosok és betegek közötti viszonyban is egészen új helyzetet teremtett. Mindannyian láthatjuk a közösségek felajánlásait, amikor meleg étellel vagy valamilyen apró figyelmességgel szeretnék meghálálni az "első vonalban" dolgozók értünk végzett szolgálatát. Az egészségügyi dolgozók emberfeletti küzdelmeiről, illetve a feléjük irányuló szeretetről és törődésről portálunk Takács Erzsébet tüdőgyógyászt kérdezte, aki saját praxisában is szembesült az utóbbi hetekben végbement hihetetlen változásokkal. A doktornő abban bízik, hogy a járványhelyzet elmúltával a most felszínre törő megannyi pozitív emberi vonásból a lehető legtöbb megmarad.A fővárosban is ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arra kérte a települések polgármestereit, hogy tegyék lehetővé a helyi közlekedésben is az ingyenes utazást az egészségügyi dolgozók számára. Így a MÁV és a Volán járatai mellett ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a budapesti közösségi közlekedés járatain is a vészhelyzet megszűnéséig – derült ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombati közleményéből.Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV és a Volánbusz járatain
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.Feljelentették a francia kormány tagjait egészségügyi dolgozók – A rendőrök sztrájkkal fenyegetnek
Hat feljelentést tettek eddig a francia kormány tagjai ellen a koronavírus-járvány kezelésének állítólagos elégtelensége miatt egészségügyi dolgozók – tudatták csütörtökön francia igazságügyi források. A rendőrszakszervezetek pedig azzal fenyegetnek, hogy egészségügyi maszk hiányában felfüggesztik a kijárási korlátozások betartásának ellenőrzését, amelyet jelenleg mintegy 100 ezer rendőr és csendőr végez az utcákon.Példás civil összefogás Miskolcon: önkéntesek segítik az egészségügyi dolgozókat
Tavaszi csokrokkal, cserepes és szálas virágokkal, házias ételekkel, raklapnyi pizzával, bevásárlás átvállalásával illetve milliónyi kedves gesztussal igyekeznek kifejezni a hálájukat, nagyrabecsülésüket az egészségügyi dolgozók felé a jó szándékú önkéntesek. A frontvonalban harcoló járványkórházak alkalmazottai olykor könnyekig hatódnak a nemes gesztusok láttán, de az adományok jelentős részét nem fogadhatják el a szigorú higiéniai előírások miatt.Emmi: segítsük az egészségügyben dolgozókat!
Kiállt az egészségügyben dolgozók mellett, és védelmük fontosságát hangsúlyozta keddi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a tárca ezzel együtt arra szólított fel minden jóérzésű, felelősségteljesen gondolkodó állampolgárt, kérünk mindenkit – a magunk érdekében is – védjük az egészségügyi dolgozókat, mert ők azok, akik segíteni fognak, ha nagy a baj – olvasható a minisztérium felhívásában.Emmi: fokozottan kell védeni az időseket és az egészségügyben dolgozókat!
Az idősek és az egészségügyben dolgozók fokozott védelmére hívott fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A tárca felszólította az ellátó intézmények vezetőit, hétfőtől szervezzék át egészségügyi tevékenységüket úgy, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.Több, mint 82 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedik július 1-től
A tavalyi kormányhatározat értelmében az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben - a 2018-as illetménybázishoz képest – 72 százalékkal emelkedik. A kormány döntése értelmében a 2019. július 1-től életbe lépő változás során a védőnők is a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek, így a mintegy 78 ezer szakdolgozó mellett 4400 védőnőt is megillet a béremelés.Aláírták a megállapodást az egészségügyi dolgozók béremeléséről
Aláírásukkal is megerősítették az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló, január 24-én létrejött és bejelentett megállapodást a sztrájktárgyalásban résztvevő szervezetek és az egészségügyért felelős államtitkár – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkársága szerdán az MTI-vel.Ajánljuk még