egészségügyi dolgozók
Orbán Viktor videóban közölte: minden emberért harcolni akarunk
Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít, az időseké is, és minden emberért harcolni akarunk – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában péntek reggel. A miniszterelnök előtte az operatív törzs ülésén is részt vett. A történtekről videót töltött fel a Facebook-oldalára.Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók és a védekezésben részt vevő hallgatók
Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook-oldalán.Zökkenőmentes a szakemberek átcsoportosítása a Szent László Kórházba
Zökkenőmentes a szakemberek átcsoportosítása a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetbe (Szent László Kórházba) – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat kora esti híradójában.Fidesz: Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók – hangsúlyozta a Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából kiadott közleményében.Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri, rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.Áder János: Magyarország tisztelettel adózik az egészségügyi dolgozók teljesítményének
Magyarország tisztelettel adózik az egészségügyi dolgozók teljesítményének - mondta Áder János köztársasági elnök az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Semmelweis-napi ünnepségén kedden.Ismét álhírt terjesztettek a ballib portálok, nem kell külön igényelni az 500 ezres jutalmat!
A hazai balliberálisok ismét csúcsra járatták magukat álhírgyártásban: az elmúlt napokban a Népszava, a MagyarHang, a HírKlikk és a Mérce is arról írt, hogy nem kapják meg a bruttó félmillió forintos jutalmat az arra jogosultak, sőt azt is tudni vélték, hogy az összeget bizonyos határidőn belül kell igényelni. A PestiSrácok.hu megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a megjelent cikkek csupán hangulatkeltésként értelmezhetőek. Hozzátették: bizonyos sajtótermékek a megjelent jogszabályban is csak a kifogásokat keresik, így próbálkoznak elvenni az élét annak, hogy az egészségügyi ágazat szereplői rendkívüli juttatásban részesülnek.Félmillió forintot kapnak az egészségügyi dolgozók – itt a részletes lista a jogosultak köréről
Megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyi és egészségügyben dolgozókat érintő egyszeri rendkívüli juttatásról szóló kormányrendelet a kifizetés részletszabályaival. A kormányrendelet alapján személyenként egyszer kapható a támogatás, ami a részmunkaidőben dolgozóknak is jár. A félmillió forint összegű juttatást azok kapják meg, akik a listán megjelölt munkakörökben dolgoztak április 1-jén. Ha a kedvezményezett azóta elhunyt, akkor az örököseit illeti meg ez az összeg – hívta fel rá a figyelmet a Portfolio.hu.Vadhússal hálálják meg az egészségügyi dolgozók munkáját
A balassagyarmati kórház dolgozói az elsők között kapták meg azt a száz kilogramm feldolgozott, kiváló minőségű hazai vadhúst, amivel a vadgazdálkodók önkéntesen segítik az orvosok és ápolók ellátását – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön MTI-vel.Ajánljuk még