egészségügyi törvény
Kásler Miklós: az idei karácsonykor ne testileg, hanem lelkileg öleljük meg egymást (Videó)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hivatalos Facebook-oldalán megjelent interjúban foglalta össze gondolatait a 2020-as évről Kásler Miklós. A professzor beszélt az elmúlt egy év kihívásairól, a járványhelyzet okozta nehézségek ellenére kivívott kormányzati sikerekről és azokról az új lehetőségekről is, melyek a közeljövőben nyílhatnak meg Magyarország előtt. A miniszter a közelmúlt kiemelt sikerei között említette az új egészségügyi törvény megszületését, mellyel kapcsolatban azt mondta: „száz év múlva úgy fognak fogalmazni, hogy a magyar egészségügy előtt új jövő, új perspektíva nyílt ki”. A hit és a szeretet fontosságát hangsúlyozva a tárcavezető úgy fogalmazott: karácsonykor a szeretet megszületését ünnepeljük, az idei karácsony alkalmával ne testileg hanem lelkileg öleljük meg egymást.Áder János elrendelte az új egészségügyi törvény kihirdetését
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.Ajánljuk még









