egyesült Államok
Ellen DeGeneres és ami a kulisszák mögött rejtőzik: mérgező gonoszság és rosszindulat az érzékenyítés leszbikus amerikai ikonjától
Amerika egyik kedvencének állítják be, tévéshowjában csak úgy adják egymásnak a kilincset a hollywoodi sztárok, az érzékenyítés, az elérzékenyülés, a melegjogok, az állatbarátság, a nyitottság és az elfogadás nagy bajnoka. Így tartják számon Ellen DeGenerest, aki a saját nevével fémjelzett show házigazdája és sajnos úgy tűnik, hogy nevében viseli saját személyiségjegyeit, ugyanis a kedvesnek tűnő máz mögött egy sérült ember gonoszsága, önzősége, irigysége és rosszindulata rejtőzik. A gyönyörű kép, amelyet magáról kialakított és amelyet róla terjesztenek, összeomlani látszik. Érdekes módon a 24.huírta meg és szedte össze a részleteket némi mosdatás mellett arról, hogy DeGeneres ellen mintha összefogtak volna a szakmabeliek, hogy lejárassák, vagy inkább, hogy megmutassák a valódi énjét? Esetleg arról van szó, hogy az erőltetett népszerűsítő sulykolás mögött a valóság túlságosan rémisztő, dermesztő és egyszerűen beteg, a szellem pedig kicsusszant a palackból? Nem kell azonban leleplezni azt, aki saját magáról rántja le a leplet, hiszen, aki egy kicsit is figyelt, tapasztalhatta korábban is, hogy DeGeneresszel valami nagyon nincs rendben. A "sztár" már agresszív stílusával, gyanakvó tekintetével is azt üzeni, hogy gyűlöli a világot, és úgy viselkedik, mint aki számkivetett elfek és orkok által keresztezett szerelemből született. Érdemes mélyebbre ásni a félelmetes valóságért, amely tisztán elénk tárja, miért nem szabad beteg embereket befolyásoló tényezőként, gyermekek agyát mosva felelős pozícióban hagyni, mert nem a kedvesség és az elfogadás, amivel szembesülni fogunk, hanem a sérült lélek mély sötétsége, amely pusztítani akar és minden eszközt fel is használ tervéhez. Ma sajnos ez a szebb napokat megélt liberalizmus fősodra.Sátánisták, bukott komcsik és önérzetes álhírgyárak a haladó nyugaton (Dezse Balázs videó blogja + sztárvendég)
Miközben az emberiség a karanténban tengődik, addig az élet azért zajlik, és nem is akármilyen dolgok történnek: a Microsoft elhatározta, hogy húsvét alkalmával hivatalosan is sátánista lesz, az Egyesült Államokban megbukott a kommunizmus, illetve Kaliforniában rájöttek, hogy a törvények nem pusztán javaslatok a mindennapokra, a CNN viszont javasolhatja a nagy tech-cégeknek, hogy milyen tartalmat engedjenek ki a felületeikre. Ezen a héten Jeszenszky Zsolt helyett Frenkie Fantastico-val beszélgetünk az elmúlt napok eseményeiről.Kínai külügyminisztérium: Peking hű a nukleáris tesztek moratóriumához
Peking hűen kitart a nukleáris próbarobbantások moratóriuma mellett – közölte a kínai külügyminisztérium csütörtökön, miután az Egyesült Államok titkos nukleáris tesztek elvégzésével gyanúsította meg Kínát.Az Egyesült Államok lett a járvány által leginkább sújtott ország a világban
New York városában különösen megugrott a regisztrált fertőzöttek száma a hajléktalanok körében. Jelentősen emelkedett a fertőzöttek és a halottak száma Chicagóban, Philadelphiában, továbbá a New Yorkkal szomszédos New Jersey államban és a déli Floridában. Sajtóértesülések szerint több amerikai laboratóriumban is felgyorsítják a Covid-19 antitestekkel történő gyógykezelésének kísérleteit.Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a halottak száma
Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek esti összesítése szerint. Közben Oregonban egy 104 éves férfi meggyógyult.New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, de szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be
New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, helyette szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap éjjel a Twitteren.Az Egyesült Államokban meghaladta a kétezret a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma
Az Egyesült Államokban szombat estére meghaladta a kétezret az új típusú koronavírusos megbetegedés halálos áldozatainak száma - közölte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins egyetem és kórház.Donald Trump: Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére
Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére – mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján, csütörtökön.Ajánljuk még

















