Pesti Srácok

New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, de szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be

null

New York, New Jersey és Connecticut nem lesz karanténban, helyette szigorú utazási korlátozásokat vezetnek be - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap éjjel a Twitteren.

A mikroblogban az amerikai elnök kifejtette: a vírus elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport javaslatára, valamint New York, New Jersey és Connecticut államok kormányzóival egyeztetve arra a döntésre jutott, hogy "a karantén nem lesz szükséges". Donald Trump egyben felkérte az országos járványügyi és betegségmegelőzési központot (CDC), hogy határozzon meg szigorú utazási korlátozásokat a három tagállam számára. A korlátozásokat a tagállamok kormányzóinak kell bevezetniük a szövetségi kormánnyal történő konzultációkat követően.

Az elnök szombat délután vetette fel újságíróknak nyilatkozva, hogy a járvány által erőteljesen sújtott három, keleti parti tagállamban - Connecticutben, New York államban és New Jerseyben - esetleg karantént vezethetnek be két hétre, vagyis a három államot teljesen lezárnák a ki-, és beutazók előtt. Már délután hangsúlyozta azonban, hogy az érintettek nélkül nem hoz döntést. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója nem sokkal az elnök szavainak elhangzása után elutasította az ötletet, és kijelentette, hogy ennek megvalósítása szerinte felérne "a tagállamok elleni háború meghirdetésével".

PestiSracok facebook image

- mondta újságíróknak Cuomo, hozzátéve, hogy egy ilyen döntés gazdaságilag is katasztrofális következményekkel járna.

- szögezte le a CNN hírtelevíziónak adott szombat esti interjújában.

Ned Lamont, Connecticut kormányzója egy szintén szombat esti televíziós interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy "New York, New Jersey és Connecticut déli része a kereskedelmi és pénzügyi világ fővárosa, és ha Donald Trump szeretné a járvány után újra beindítani a gazdaságot, akkor "nagyon oda kell figyelnie, hogy mit mond, és mit nem mond ki".

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Peter Foley

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.