egység
Vlagyimir Putyin: az orosz nép egységesebb, mint valaha, ezt mutatta a Wagner-lázadásra adott reakció is
Az orosz politikai csoportok és az egész társadalom egyértelműen megmutatták egységüket, és a haza iránt tanúsított magas fokú felelősségérzetükről tettek tanúbizonyságot, amikor egységesen reagáltak egy megkísérelt fegyveres lázadással szemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) virtuális csúcstalálkozóján felszólalva.Századvég: Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok
Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok az új koronavírus okozta helyzet kezelésében – közölte a Századvég Alapítvány pénteken az MTI-vel, legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve.Káoszossá kezd válni az ellenzék egysége Budapesten
Mindössze pár órát ért meg a Karácsony Gergely által immár másodszor bejelentett teljes ellenzéki egység a közös kerületi polgármester-jelöltekről. A baloldal főpolgármester-jelöltjének szavait pártjának, a Párbeszédnek a közleménye másította meg; kiderült, hogy az „együttműködés jegyében” a Jobbik két kerületben is ráindulhat a baloldal jelöltjeire. Tarlós István főpolgármester szerint Karácsony összevissza beszél. A Fidesz szerint a szivárványkoalíció a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergellyel egy napot se lenne képes együtt dolgozni a fővárosért – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még











