együttműködés
Vona Gábor már kopogtat a pártoknál, de a legrosszabb véleménnyel a volt társai vannak róla
Ügyek mentén, az együttműködés reményében kopogtat a frissen pártot alapított Vona Gábor a pártoknál, de egyelőre nem sok sikerrel. A Mi Hazánk Mozgalom elutasította, mivel nekik már bemutatkozott korábban a Jobbik volt pártelnöke; az LMP nyitott, a legtöbben viszont egyelőre nem reagáltak a kezdeményezésre. Vona utódja, Jakab Péter pártját azonban nem kereste semmilyen együttműködési lehetőséggel.Josep Borrell: az EU 20 milliárd eurós különtámogatást javasol Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére
Az EU egy külön szekció létrehozását javasolja az európai békefenntartási eszköz keretében, amely évente akár 5 milliárd eurót biztosítana a következő négy évben Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.Alapjogokért Központ: a budapestiek együttműködést és nem háborúskodást várnak el Karácsony Gergelytől
A felnőtt budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes legyen együttműködni a magyar kormánnyal; 92 százalékuk azt is elvárja, hogy helyi és ne országos ügyekkel foglalkozzon hivatali ideje alatt - derül ki az Alapjogokért Központ ezer budapesti lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából.Szijjártó Péter: megbízható és kiszámítható együttműködésre van szükség
Megbízható és kiszámítható partnerségre van szükség ebben a bizonytalan világban, Magyarországnak és Szerbiának pedig ilyen megbízható és kiszámítható a kapcsolata - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követően.Orbán Viktor Szlovéniába utazik
A szankciós energiafelárakat csak együttműködéssel törhetjük le – írja Orbán Viktor Facebook-oldalán. A miniszterelnök közölte: ma új magasfeszültségű távvezetéket adnak át Magyarország és Szlovénia között.Peking kész szorosabb partnerséget kiépíteni Oroszországgal az energetika területén
Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette: Peking hajlandó szorosabb partnerséget kialakítani Oroszországgal az energetika területén – jelentette kedden a kínai állami média.Területfejlesztésben működik együtt 13 magyar egyetem
Területfejlesztésben való tudományos együttműködés szorosabbra fűzése érdekében stratégiai partnerségi megállapodást kötött a területfejlesztési kormányzat és tizenhárom magyar egyetem - erről Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter számolt be sajtótájékoztatóján. A miniszter hangsúlyozta, nem az eseti jellegű vagy informális konzultációt kívánják újra bevezetni, hanem a konzultáció olyan intézményesített formáját, amely lehetővé teszi, hogy a területfejlesztési kormányzat többletinformációkat, szofisztikált véleményeket kapjon, a felsőoktatási intézmények pedig megkapják a kormányzat terveit, a jövőre vonatkozó irányait és elképzeléseit.Szijjártó: gazdasági együttműködés igen, migráció nem az Európán kívüli világgal
Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió szoros együttműködést tartson fenn az Európán kívüli világgal, de az irány világos: gazdasági együttműködés igen, migráció nem – írta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető Jutta Urpilainent, az Európai Unió nemzetközi partnerségért felelős biztosát fogadta kedden, Budapesten.Szijjártó Péter: Kioktatás és leckéztetés helyett kölcsönös tisztelet és előnyök – az üzbég-magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiről
Magyarország a világ 10 legnyitottabb országa közé tartozik gazdaságilag, az üzbég piac pedig dúskál a lehetőségekben a magyar vállalatok számára és a jó hír az, hogy az együttműködésnek még politikai akadálya sincs. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szamarkandban az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján beszélt a gazdasági együttműködés lehetőségeiről és az Üzbegisztánnal tavaly aláírt stratégiai partnerségi megállapodás fontosságáról és távlatairól.Ajánljuk még