élelmiszer-ellátás
Szijjártó: az élelmiszeripar stratégiai ágazat, működése nemzetbiztonsági jelentőséggel bír
Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, megfelelő és hatékony működése nemzetbiztonsági jelentőséggel is bír, a kormány célja az ellátás folyamatos garantálása és emellett az exportteljesítmény javítása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.Nagy István: kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van
Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen kétszer annyi élelmiszert tudunk előállítani, mint amennyire szükségünk van. De mégsem lehetünk teljesen nyugodtak, hiszen a globális piac alakulása a magyar gazdaság helyzetét is befolyásolja. Élelmezési válság fenyeget a világ számos szegényebb térségében, a katasztrófa pedig csak akkor kerülhető el, ha a szárazföldi folyosó megnyitásával sikerül kiszabadítani a gabonát Ukrajnából – mondta az agrárminiszter.Veszélyt jelent a piac globalizációja az élelmiszer-ellátás biztonságára
A koronavírus-járvány megvilágította az európai mezőgazdaság erősségeit és gyengeségeit is. Ezekből pedig kiderül, hogy az ellátási láncok globalizációja veszélybe sodorja az élelmiszer-ellátás folytonosságát - nyilatkozta Bernard Lannes, a Coordination Rurale francia mezőgazdasági szakszervezet elnöke a V4NA hírügynökségnek.Ajánljuk még