Életközelben
EMMI: nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között (Videó!)
A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között. Ennek ellenére feltehetően a tömeglélektan szélsőséges megnyilvánulása miatt néhány országban átmeneti jelleggel bizonyos korcsoportokra korlátozásokat vezettek be – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben c. videósorozatban adott interjújában, ahol a tárcavezető az aktuális járványügyi helyzet mellett beszélt még a 100 Tagú Cigányzenekar rendkívüli támogatásáról.Kásler: hazánkban az ismétlődik meg, ami Angliában is történt (videó!)
Előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában. Kásler Miklós a beszélgetés során kitért a brit vírusmutánsra és a hazai vakcinációs helyzetre is – számol be róla a Világgazdaság.Kásler Miklós: ahogy 1848-ban, úgy most is szükségünk van a nemzeti egységre (Videó!)
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere volt az Életközelben című műsor vendége szombaton. A minisztérium hivatalos Facebook-oldalán közzétett beszélgetésben a professzor beszélt az elmúlt egy év tapasztalatairól, az ezek alapján bevezetett kormányzati intézkedésekről, és az országot a járványhelyzet kezdete óta minden eddiginél nagyobb kihívások elé állító harmadik hullámról. A közelgő ünneppel kapcsolatban megjegyezte: akkor is voltak, akik kimaradtak a nemzeti összefogásból, az úgynevezett aulikusok azonban a szabadságharc leverését követően mégis amnesztiát kértek a forradalmárokra, amellyel bizonyították, hogy nem hiányzott belőlük az emberség. A beszélgetés végén a professzor hasonlót kívánt a jelenkor magyar aulikusainak is.Kásler Miklós: a környezetünkben zajló események rendkívüli óvatosságra intenek bennünket
A környezetünkben olyan jelenségek játszódtak le, amelyek rendkívüli óvatosságra intenek bennünket – mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében az újraindítás nemzetközi tapasztalataival kapcsolatosan. A miniszter a beszélgetés során reagált az ellenzék által pánikkormányzásnak hívott hazai intézkedésekre, de kitért az ápolók napjának fontosságára, valamint az érettségit érintő változásokra is.Kásler: Magyarország átoltottsági előnye növekedni fog
Ismerve a kormány rendkívüli aktivitását a vakcinabeszerzésben, Magyarország átoltottsági előnye növekedni fog az európai uniós átoltottsággal szemben; ebben közrejátszik az is, hogy az emberek megtapasztalták, hogy nem kell félni az oltásoktól, felismerték, hogy mennyi előnye lehet a vakcinának – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat újabb részében.Ajánljuk még