életveszélyt okozó testi sértés
Vádat emeltek egy ökölvívó ellen, aki öt embert bántalmazott egy szórakozóhelyen
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy – meg nem nevezett – ökölvívó sportoló ellen, aki 2020 elején öt embert bántalmazott egy soproni szórakozóhelyen – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.Elrabolták, eltörték a lábát és váltságdíjat kértek egy budapesti férfiért
Vádat emeltek hét ember ellen, mert tavaly nyáron elraboltak és súlyosan bántalmaztak egy férfit, akinek a szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek – adta hírül a Fővárosi Főügyészség.Videóra vették, ahogy megkéselnek egy férfit a Határ úti aluljáróban
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki egy balhé miatt megkéselte egy ismerősét Budapesten, a Határ úti aluljáróban. A vádat egy videó is megalapozza, ahol látszik, hogy a vádlott a vita hevében megvágta a sértett hátát, valamint a fejét. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza.Szolgálaton kívüli biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen (videó)
A vád szerint egy huszonkilenc éves férfi egy VII. kerületi szórakozóhelyen – ahol biztonsági őrként dolgozott – megkéselte ismerősét, aki miatt el akarták bocsátani a munkahelyéről. A főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A térfigyelő kamerák rögzítették a verekedést.Bezártak és órákon át kínoztak bosszúból egy férfit Budapesten
Bezártak és órákon át kínoztak bosszúból egy férfit Budapesten egy társaság tagjai. Az ügyészség részleteket hozott nyilvánosságra a vádemeléssel együtt. A nemrég elkészült vádirat szerint az egyik vádlottnak, egy 36 éves férfinak a volt barátnője azt állította, hogy közös ismerősük – az ügy sértettje – évekkel korábban szexuálisan bántalmazta őt – írja a Fővárosi Főügyészség közleménye.Mellkason szúrtak egy férfit Budapesten
Életveszélyesen megsérült az a férfi, akit mellkason szúrt támadója a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában. A támadót néhány óra alatt elfogták – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.Öt év fegyházbüntetésre ítélték a turistára támadó, a Gozsdu-udvarban szolgálatot teljesítő biztonsági őrt
A Fővárosi Törvényszék első fokon – mint többszörös visszaesőt – öt év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt.Rendőrkézre kerültek az emberrablók, akik húszmilliós váltságdíjat követeltek (Videó)
Rendőrkézre került az egész banda, akikről videofelvételeket is közölt a rendőrség. Húszmilliós váltságdíjat követeltek, de már rácsok mögött vannak. A police.hu beszámolója szerint a fővárosi nyomozók összesen hat embert gyanúsítanak azzal, hogy 2020 nyarán elraboltak egy vállalkozót, akit még össze is vertek. Összesen húszmillió forintot követeltek érte, de nem jártak sikerrel. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek az ügy kapcsán, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hoztak vissza Magyarországra.Ajánljuk még

















