elítélt
Thaiföldön fogták el a több ezer embert megkárosító Duna Profit 12 éve bujkáló volt vezetőjét
A napokban egy kvázi bagatell ügyből kifolyólag Thaiföldön a rendőrök elfogták a Duna Profit volt elnök-vezérigazgatóját, akit több ezer ember megkárosításával, súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolnak, sőt el is ítéltek első fokon - tudta meg bangkoki forrásból a PestiSrácok.hu. N. Andrást és két társát még 2007 szeptemberében különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás, illetve annak kísérlete, valamint számviteli fegyelem megsértése miatt mondta ki bűnösnek a Vas Megyei Bíróság. N.-t hét év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon. Az ítélet ugyan nem jogerős, de az eljárást folytatni sem tudták, N. ugyanis azóta is szökésben van. A PestiSrácok.hu birtokába került anyagok alapján vízum nélkül, hamis iratokkal, magát bolgár állampolgárnak kiadva él több mint egy évtizede Thaiföldön.Gyurcsányék garázdaság miatt elítélt árnyékminisztere most a rezsicsökkentést támadta
Gyurcsányék árnyékkormánya nem tartogatott meglepetéseket, nem is számítottunk rá, hogy fennakadhatunk valamin a névsort látva. Miért is lepődnénk meg azon, hogy olyasvalakit neveztek ki az árnyékoktatás és árnyékkultúra felelősévé, akit korábban garázdaságért ítéltek el. Miért is csodálkoznánk, hogy az említett "politikus" szégyennek nevezi a határon túli magyarok támogatását, azon pedig végképp nincs fennakadni valónk, hogy hazugságnak nevezi a rezsicsökkentést. Nincs itt semmi látnivaló: ezek ugyanazok.Lázadó elítéltet semlegesítettek a BVOP kommandósai (Videóval!)
Egy fogvatartott szembefordult a felügyelettel és zárkájában elbarikádozta magát 2019. április 26-án a reggeli órákban az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti objektumában. A felügyelők többszöri utasítására sem fejezte be cselekményét, és megfenyegette őket, hogy aki belép, azt leszúrja egy a csapról letört fémdarabbal. A büntetés-végrehajtás műveleti egységeinek munkatársai speciálisan képzett szakemberek, legyűrték a lázadó rabot - közölték a Büntetés-végrehajtás illetékesei a szerv oldalán.Ajánljuk még