Pesti Srácok

Gyurcsányék garázdaság miatt elítélt árnyékminisztere most a rezsicsökkentést támadta

Gyurcsányék garázdaság miatt elítélt árnyékminisztere most a rezsicsökkentést támadta

Gyurcsányék árnyékkormánya nem tartogatott meglepetéseket, nem is számítottunk rá, hogy fennakadhatunk valamin a névsort látva. Miért is lepődnénk meg azon, hogy olyasvalakit neveztek ki az árnyékoktatás és árnyékkultúra felelősévé, akit korábban garázdaságért ítéltek el. Miért is csodálkoznánk, hogy az említett "politikus" szégyennek nevezi a határon túli magyarok támogatását, azon pedig végképp nincs fennakadni valónk, hogy hazugságnak nevezi a rezsicsökkentést. Nincs itt semmi látnivaló: ezek ugyanazok.

Barkóczi Balázzsal már portálunk is foglalkozott, nem is olyan régen, hiszen tavasszal történt, hogy Gyurcsány emberét garázdaság miatt ítélték el. Barkóczi már akkor a Demokratikus Koalíció szóvivőjeként és parlamenti képviselőjeként vitézkedett a nyilvánosság előtt, de az igazi előrelépést az jelentette számára, hogy bekerült a DK árnyékkormányába, méghozzá oktatási és kulturális árnyékminiszterként. Ki másra is bízhatták volna a pozíciót, mint egy elítéltre?

Az Origo árnyékkormánnyal foglalkozó cikksorozata most annak apropóján foglalkozott ismét Barkóczival, hogy az „árnyékpolitikus” az ATV műsorában kikelt a rezsicsökkentés ellen, hazugságnak nevezve azt. Persze sietve hozzátéve, hogy csak a Magyarországon megvalósított formájában nem tetszik neki a dolog (nyilván nehéz úgy belekötni, hogy nyugati elvtársai éppen most próbálják megkésve leutánozni a magyar modellt).

A rezsicsökkentés tagadása nem az első valósághamisítási kísérlete volt az árnyékminiszternek. A koronavírus-járvány idején, 2020 december végén azt követelte a DK nevében, hogy a kormány „ne riogassa tovább az embereket az orosz vakcinával”, hanem oltson az Európai Unió által engedélyezett, biztonságos német–amerikai vakcinával. Barkóczi Balázs arra hivatkozott, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: hatezer ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra. A Gyurcsány-párti politikus azzal uszított az orosz oltóanyag ellen, hogy szerinte nem vizsgálták be, és nincs uniós engedélye, továbbá az orosz emberek és a tudósok is széles körben elutasították.

PestiSracok facebook image

A valóság ezzel szemben az volt, hogy a magyar hatóságok aprólékos, mindenre kiterjedő és szakszerű vizsgálatoknak vetették alá az orosz vakcinát, mint ahogy később a kínai oltóanyagot is, és csak ezek után adhatták be az embereknek (nem, ők soha nem voltak oltásellenesek, ugyan).

Barkóczi demagógia mellett nemzetárulásból is szépen levizsgázott a járvány csúcspontján, amikor 2020 májusában Facebook-videójában támadta a kormányt a DK szóvivője, amiért 36 milliárd forinttal támogatta a határon túli magyarokat. Barkóczi szerint az Orbán-kormány a legnagyobb bajban szúrta hátba a magyarokat, mert „36 ezer millió forintot küld külföldre”.

– fogalmazott akkor. De ez nem meglepő, Gyurcsányék már 2004 óta hergelnek a határon túli magyarok ellen. Miért éppen Barkóczi esetében akadnánk fenn ezen? Annyi biztos, ezek ugyanazok. Ugyanazok, akik ukránozzák, románozzák, szlovákozzák a nemzettársainkat, és bármilyen hazugságra képesek, ha azzal elérnek egy kis prolihergelést. Annyi különbség talán mégis van, hogy Barkóczit legalább elítélték.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.