ellátásbiztonság
Nem spórolnak eléggé a földgázzal a háztartások Németország legnagyobb energiaszolgáltatója szerint
Még jobban kellene takarékoskodni a földgázzal a németországi háztartásokban, a 10 százalékos fogyasztáscsökkentés túl kevés – mondta az ország legnagyobb energiaszolgáltatójának vezetője egy szerdai interjúban.Dömötör Csaba: A fegyverszállítmányok közelebb visznek minket a háborúhoz
Mind a fegyverszállítmányok, mind a felelőtlen szavak közelebb visznek minket a háborúhoz. Ez az ellenkezője annak, amit a magyarok a legutóbbi választáson üzentek. Nem belesodródást, hanem békét akarunk – jelentette ki Dömötör Csaba az Origónak adott interjúban. Álláspontja szerint az újabb szankciók megoldást nem jelentenek, de nehézségeket okozhatnak, a magyarországi energiamixből pedig egyelőre nem kiváltható az orosz forrás. Ehhez kapcsolódóan szót ejtett az akkumulátorgyárakról is, kifejtve: vannak olyan gazdasági szereplők, akiknek nem érdekük, hogy Magyarországon ilyen fejlett technológiát gyártó üzem létesüljön.Stratégiai földgázkészlet felhalmozását javasolja a német hálózati felügyelet
Nem kell gázhiánnyal számolni a tél hátralévő részében Németországban, de a következő télre készülve meg kell fontolni, hogy az olajkészletezés mintájára földgázból is lehetne stratégiai tartalékot képezni nemzeti vagy európai uniós szinten - mondta a szövetségi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője német hírportálok keddi jelentései szerint.Hortay Olivér: egyre nagyobb az esélye annak, hogy az Európai Unióban komoly ellátási problémák adódjanak
Magyarország gázolajellátása biztosított február 5. után is, amikor életbe lépnek az orosz olajtermékekre vonatkozó brüsszeli szankciók – mondta a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Hortay Olivér: az EU olajembargójának második fázisa újabb benzinár-emelkedést eredményezhet
Február 5-én életbe lép az Európai Unió olajembargójának második fázisa, ami az olajtermékekre vonatkozik. Hortay Olivér szerint bár Magyarország mentességet harcolt ki magának, de sajnos az embargó hatásai alól nem tudjuk teljesen kivonni magunkat.Újabb pert indít az Európai Bizottság Magyarország ellen
Az építőanyagok piacán hozott piactorzító intézkedések miatt az Európai Bizottság (EB) pert indít Magyarország ellen, mivel az ebben az ügyben indított kötelességszegési eljárás eredménytelen maradt – írja a Mandiner.Gazdaságfejlesztési miniszter: megindult a kisbenzinkutak támogatásának kifizetése
A vidéki üzemanyag-ellátás zavartalanságának garantálása érdekében a kormány célzott segítséget nyújtott a kisbenzinkutakat üzemeltető, hazai kis- és középvállalkozásoknak – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.Dömötör Csaba: a kormánynak az energiaárak mellett az ellátásbiztonságért is harcolnia kell
Nem csupán az olaj és gáz árának emelkedése ellen kell harcolnia a kormánynak, hanem az ellátás biztonságát is garantálnia kell – hangsúlyozta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba hozzátette: a gáz esetében szerencsére a hosszútávú szerződések biztosítékot jelentenek Magyarország számára, más országok azonban nemcsak az áremelkedésekkel állnak szemben, de abban sem biztosak, hogy lesz-e elég gáz a fűtési szezonban.Elkezdünk részleteiben megismerkedni az Európai Unió önmegsemmisítésével – Súlyosbodik az energiaválság
Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A nem természetes személy által tulajdonolt járművekbe ezentúl csak piaci áron lehet tankolni. A 7,5 tonnát meghaladó magyar rendszámú, valamint a külföldi rendszámú járművek változatlanul a piaci áron tankolhatnak, ahogy kannába is csak így adhatnak üzemanyagot a kutak.Ajánljuk még

















