elnökjelölt
Függetlenként indul az amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr.
Függetlenként vesz részt a 2024-es amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr., aki korábban demokrata színekben jelezte indulását.Donald Trump ismét indul az elnöki tisztségért
Donald Trump helyi idő szerint kedd este, Floridában bejelentette, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. Az előző elnök Mar-a-Lago nevű rezidenciáján tartott beszédében azt ígérte, hogy ez a kampány nem róla szól, hanem az amerikai emberekkel közösen zajlik majd, és azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek az embereket érintik.Lesz-e polgárháború Amerikában?
A kérdés már rég nem költői, hiszen olyan belső ellentétek feszítik az Amerikai Egyesült Államokat, amelyeknek kezelésére jól láthatóan egyre kevésbé képes a politikai elitje. Sőt, egyenesen ezen elit egy része gerjeszti leginkább ezeket a konfliktusokat. Ironikus és tragikus, hogy miközben az amerikai Demokrata Párt aktív támogatásával épp elpusztítják a föderális államot, vagy legalábbis oroszlánrészt vállalnak a szétverésében a liberálisok, Európában ugyanezen az ideológiai alapon akarnak létrehozni egy birodalmat, már eleve olyan kezelhetetlen ellentétekkel, mint amilyenné az USA az elmúlt 60 évben vált.Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján
Az újraválasztására készüló jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump elfogadta az elnökjelöltséget a republikánusok konvenciójának utolsó napján, csütörtökön; ezzel immár formálisan is elnökjelölt.A járványügyi szakemberek kérése ellenére is jelen lesz a Demokrata Párt elnökjelölt-állító konvencióján Joe Biden
Joe Biden, az Obama-kormányzat korábbi alelnöke, a Demokrata Párt várható elnökjelöltje személyesen is jelen lesz nyáron a párt wisconsini elnökjelölt-állító konvencióján – jelentette be Tom Perez, a Demokrata Párt elnöke szerdán este.Joe Biden megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátust
Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a keddi előválasztásokon megszerezte a szükséges számú voksot, és ezzel a szükséges számú delegátust ahhoz, hogy ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson. Ezt maga a politikus jelentette be péntek éjjel kiadott közleményében.Trumpnak újabb kihívója akadt
Justin Amash személyében újabb elnökjelölt indulna az őszi amerikai választásokon, a Libertárius Párt színeiben. A michigani Amash a washingtoni kongresszus képviselője, tavaly lépett ki a Republikánus Pártból. Kedd este a Twitteren jelentette be, hogy létrehozott egy bizottságot, amelynek segítségével megvizsgálja esélyeit a Libertárius Párt elnökjelöltjeként.Az egészségbiztosítás és a bevándorlás ügye uralta az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok első vitáját
Az egészségbiztosítás és a bevándorlás ügye uralta az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok első vitáját, amelyet szerdán az éjszakába nyúlóan tartottak a floridai Miamiban.A felvidéki Magyar Közösség Pártja jelöltje visszalép a szlovák elnökválasztáson a legerősebb ellenzéki jelölt javára
A szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltje kedden Pozsonyban bejelentette, hogy nem indul a szlovákiai elnökválasztáson. Menyhárt József a felmérések által legerősebbnek tartott ellenzéki jelölt, Robert Mistrík javára lépett vissza.Ajánljuk még