elnökválasztási kampány
Amerikai előválasztás – A Twitter felfüggesztette Bloomberg kampányának manipulált videóját
A Twitter pénteken este felfüggesztette a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos vállalkozó egyik kampányvideóját, miután a közösségi médium manipuláltnak ítélte a videót. A The Wall Street Journal című lap a napokban azt jelentette, hogy digitális szervezők havi kétezer-ötszáz dolláros fizetést kapnak azért, hogy Bloomberget kedvező színben feltüntető fotókat, videókat, bejegyzéseket tegyenek közzé a különböző közösségi médiumokban.Amerikai előválasztás – Rasszizmus gyanújába keveredett a demokraták elnökjelöltségére pályázó Bloomberg
Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos. A felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében sok rendőrt kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak – élnek. A milliárdos szerint ugyanis ott tanyázik a bűn.Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna arra, hogy ne Trump legyen az USA elnöke
Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna saját pénzéből arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Ezt az eshetőséget a sokszoros milliárdos egy szombati texasi kampányrendezvényen jelentette be.A demokraták nem szeretnék, hogy a legerősebbnek tűnő demokrata elnökjelölt ukrajnai "családi" ügyeit kivizsgálják
Komoly politikai vihart kavart Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az a július 25-i telefonbeszélgetése, amelynek leiratát a héten hozták nyilvánosságra az Egyesült Államokban, és amelyből kiderült: Trump valóban arra igyekezett rávenni Zelenszkijt, hogy indíttasson vizsgálatot Ukrajnában Joe Biden volt amerikai alelnök ellen, aki jelenleg a Demokrata Párt egyik fő elnökjelölt-aspiránsa, és akinek fia, Hunter egy ukrán gázvállalat, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja volt. A volt alelnök fiának ügyei legalábbis gyanúra adnak okot; ha republikánus lenne, a demokraták se a vizsgálatot kifogásolnák.Ajánljuk még