Pesti Srácok

Amerikai előválasztás – Rasszizmus gyanújába keveredett a demokraták elnökjelöltségére pályázó Bloomberg

null

Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos. A felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében sok rendőrt kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak – élnek. A milliárdos szerint ugyanis ott tanyázik a bűn.

A beszédet Bloomberg még 2015-ben tartotta az Aspen Intézet egyik konferenciáján, ahol az elemzők által is ellentmondásosnak ítélt "állítsd meg és motozd meg" néven elhíresült, a bűnözés visszaszorítása érdekében bevezetett politikáját vette védelmébe, ami elsősorban az afroamerikaiakat sújtotta. Amikor tavaly elindította választási kampányát, Bloomberg bocsánatot kért kijelentéseiért; a beszédről készült felvétel nyilvánosságra kerülése után, kedden ismét megtette ezt. Azt hangoztatta, hogy a konferencián elmondott szavai nem tükrözik a bűnügyi igazságszolgáltatás reformja és a faji egyenlőség melletti elkötelezettségét, ennek ellenére az amerikai sajtóban és közvéleményben nagy vihart kavartak a szavai. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Bloomberg tökéletesen tisztában volt az általa szorgalmazott politika kisebbségeket érintő következményeivel, hiszen a konferencián elmondott vitatott beszédében is úgy fogalmazott:

Az Aspen Times című lap tanúsága szerint a beszédről készült videó nyilvánosságra hozatalát Bloomberg annak idején megtiltotta, de a lap egyik riportere letöltötte magának, és most nyilvánosságra hozta. Keddi közleményében Bloomberg azt állította, hogy a kifogásolt gyakorlatot megörökölte New York város korábbi vezetőitől, majd hozzátette: amikor lejárt polgármesteri megbízatása, a városban jóval kevésbé éltek ezzel az állítsd meg és motozd meg politikával.

PestiSracok facebook image

Donald Trump amerikai elnök kedden a Twitteren azt írta: Bloomberg egy rasszista, és csatolta a vitatott beszéd videóját is.

– írta. Az elnök később törölte a bejegyzést.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Frank Franklin