michael bloomberg
Bloomberg 18 millió dollárt adományoz a Demokrata Pártnak
Michael Bloomberg 18 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forintot) adományoz a Demokrata Pártnak – jelentette be a New York-i milliárdos korábbi kampányának menedzsere pénteken.Akár Michael Bloomberg, a Trumpot gyűlölő milliárdos is befuthat a káosz felé sodródó amerikai demokraták elnökjelöltjének
Demokratából republikánus, republikánusból független, majd ismét demokrata – akár egy ilyen emberen is múlhat az amerikai elnökválasztás? Michael Bloomberg lassan már minden politikai palettán előfordult és a mintegy 55 milliárd dollár vagyont magáénak tudható üzletember- politikus akár Donald Trump kihívója is lehet a 2020-as amerikai választásokon, ha maga mögé utasítja a baloldal többi elnökjelöltjét. Előre felépített ördögi taktika és szimpla bajkeverés színrelépésének oka, vagy a baloldal kommunista és félőrült jelöltjei mellett úgy érzi, hogy valódi esélye lehet a demokrata elnökjelöltségre? Nehéz megmondani, ahogy azt is, hogy ki is az a Michael Bloomberg, aki több mint tíz évig, 2002 és 2013 között volt New York polgármestere is, egy ideig republikánusként, majd 2007-et követően függetlenként, később pedig demokrata lett. Jelenleg pedig lesben áll Bernie Sanders, Joe Biden, Pete Buttigieg és Elizabeth Warren mögött, ráadásul elmondása szerint vagyonának nagyobb részét képes lenne feláldozni azért, hogy ne Trump legyen az elnök. Konspiráció, érdekellentétek és persze hihetetlen mennyiségű pénz az amerikai kampányban; de ki jön ki jól belőle?Amerikai előválasztás – A Twitter felfüggesztette Bloomberg kampányának manipulált videóját
A Twitter pénteken este felfüggesztette a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos vállalkozó egyik kampányvideóját, miután a közösségi médium manipuláltnak ítélte a videót. A The Wall Street Journal című lap a napokban azt jelentette, hogy digitális szervezők havi kétezer-ötszáz dolláros fizetést kapnak azért, hogy Bloomberget kedvező színben feltüntető fotókat, videókat, bejegyzéseket tegyenek közzé a különböző közösségi médiumokban.Bloomberg össztűz alá került a demokraták nevadai országos tévévitáján
A New York-i milliárdos Michael Bloomberget össztűz alá vették vetélytársai a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok szerda esti országos tévévitáján, amelyet az NBC televízió szervezésében a nevadai Las Vegasban rendeztek meg.Amerikai előválasztás – Rasszizmus gyanújába keveredett a demokraták elnökjelöltségére pályázó Bloomberg
Rasszizmus gyanújába keveredett egy kedden nyilvánosságra került korábbi beszéde miatt a demokraták elnökjelöltségére pályázó Michael Bloomberg milliárdos. A felvételen Bloomberg arról beszélt, hogy New York polgármestereként a gyilkosságok visszaszorítása érdekében sok rendőrt kellett azokba a negyedekbe küldenie, ahol kisebbségiek – a szövegösszefüggésből kiderül, hogy afroamerikaiak – élnek. A milliárdos szerint ugyanis ott tanyázik a bűn.Érdekes hely lesz a világ, ha véletlenül valamelyik demokrata elnökjelölt nyer novemberben
Ki kicsoda az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért versenyző politikusai közül? – ezt a kérdést még sok amerikai is felteszi, hiszen a jelöltaspiránsok között vannak viszonylag ismeretlen személyiségek is. Az egyre jobban balra tolódó demokratapárt régi elitje elkeseredetten küzd azért, hogy olyan elnökjelöltet "castingoljanak" a demokrata szavazók, akinek van esélye nyerni Trump ellen. A jelöltek ugyanis az előválasztáson kénytelenek balra és liberális irányba húzni, hogy a leghangosabb és legaktívabb támogató csoportokat is elérjék. Ez azonban elidegenít tőlük sok centrista, független szavazót. A legesélyesebb jelöltek ráadásul 70 év felettiek, akik nem könnyen szólítják meg a demokraták újabban fiatal aktivisták által dominált kampányainak radikálisabb célcsoportjait.Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna arra, hogy ne Trump legyen az USA elnöke
Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna saját pénzéből arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Ezt az eshetőséget a sokszoros milliárdos egy szombati texasi kampányrendezvényen jelentette be.Trump az idei amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyese
Donald Trumpot tartja a 2020-as amerikai elnökválasztás legnagyobb esélyesének Magyarics Tamás Amerika-szakértő. Az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában az Amerika-szakértő azt mondta: az elnökválasztás kimenetele nagyban függ attól, hogy mi lesz a választási időszak fő kérdése. Gazdasági kérdésekben Trumpot szerinte nehéz megszorítani, és egyébként is nehéz leváltani egy elnököt akkor, ha a gazdaság jó állapotban van, azonban ha az identitáskérdések és a baloldal által favorizált témák – környezetvédelem, klímaváltozás – kerülnek középpontba, akkor a Demokratáknak is jó esélyei lehetnek – mondta a szakember.A konzervatív–libertariánus harc győztese lehet az európai jobboldal megújulásának letéteményese? Dézsy Zoltán és Ecsenyi Áron a Polbeatben (ÉLŐ, 19 ÓRÁTÓL!)
Az Egyesült Államokban már a kamrában van a szocializmus egy friss felmérés szerint, az elnöki székért folytatott küzdelembe pedig ezúttal a demokraták oldalán akar beszállni egy milliárdos, Michael Bloomberg. New York ex-polgármestereként és a nevét viselő hírügynökség tulajdonosaként soha nem állt távol a politikától, ugyanakkor a legnagyobb visszhangot az keltette, hogy milliárdosként a libertarianizmust, vagyis a hazánkba nemrég beférkőzött "OK Boomer" kultúra gazdasági ideológiáját tűzte zászlajára, amelynek legközpontibb eleme a közteherviselés és a közfelelősség leépítése. Minthogy az Amerikában másodvirágzását élő szocializmus eszméjét idehaza már egy ideje aktívan képviselik az új-SZDSZ Momentum a tengeren túl képzett üdvöskéi, kézenfekvőnek tűnik, hogy idővel a konzervativizmussal szemben megbukott (szocialista) baloldali machinátorok friss politikai erőt exportáljanak hazánkba is. Ennek lehetőségeit kutatják a ma esti Polbeat vendégei, Ecsenyi Áron, a libertariánus elveket valló Levesbe az adók 75%-val párt elnöke, és Dézsy Zoltán rendező, szerkesztő-riporter, egyetemi oktató. Akik kérdeznek: Ambrózy Áron és Szalai Szilárd. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, kedd este hét órától, az R56 Sörözőből. Jöjjön el, vagy kövesse az adást!Ajánljuk még