Pesti Srácok

Bloomberg 18 millió dollárt adományoz a Demokrata Pártnak

null

Michael Bloomberg 18 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forintot) adományoz a Demokrata Pártnak – jelentette be a New York-i milliárdos korábbi kampányának menedzsere pénteken.

Bloomberg az eddig a saját, a demokraták elnökjelöltségéért folytatott kampánya számláján lévő összeget a párt vezető szervének, a Demokrata Országos Bizottságnak (DNC) utalja át, továbbá kampányának irodáit is a párt rendelkezésére bocsátja. A milliárdos, aki korábban New York város polgármestere is volt, március elején, az úgynevezett szuperkeddi voksolás után – amikor egyszerre 14 tagállamban tartottak előválasztást – szállt ki a választási küzdelemből. Akkor Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét biztosította a támogatásáról, és azt ígérte, hogy minden erejével, anyagilag is segíti a demokratákat. Tom Perez, a DNC elnöke közleményben tudatta, hogy az adománynak köszönhetően a párt több száz kampányszervező munkatársat vehet fel szerte az országban. Hangsúlyozta: Bloomberg hű maradt azon ígéretéhez, hogy mindent megtesz Donald Trump jelenlegi elnök legyőzéséért a novemberi választáson.

A The New York Times című napilap a Szövetségi Választási Bizottság adataira hivatkozva pénteken arról tudósított, hogy Michael Bloomberg nem félmilliárd dollárt – amennyit korábban közölt – költött saját vagyonából a kampányára, hanem ennél jóval nagyobb összeget: több, mint 900 milliót. Az újság "kudarcosnak" minősítette a milliárdos kampányát. Michael Bloomberg alig száz napig vett részt az elnökjelöltségért folyó küzdelemben, és az előválasztásokon összesen 58 delegátus támogatását nyerte el. Mivel Bident támogatja, ezért ezek a delegátusok szintén Joe Bident erősítik majd a demokraták nyári elnökjelölt-állító konvencióján, ahol a delegátusok döntenek a párt elnökjelöltjének személyéről. Bár Biden mellett egyelőre versenyben van még Bernie Sanders vermonti szenátor is, elemzők szerint szinte esélytelen az elnökjelöltségre, Biden előnye ugyanis behozhatatlannak látszik. Az eddigi előválasztásokon és jelölőgyűléseken Bidennek 1180 delegátus, míg Bernie Sandersnek 885 kongresszusi küldött támogatását sikerült elnyernie.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.