Pesti Srácok

Bloomberg össztűz alá került a demokraták nevadai országos tévévitáján

Bloomberg össztűz alá került a demokraták nevadai országos tévévitáján

A New York-i milliárdos Michael Bloomberget össztűz alá vették vetélytársai a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok szerda esti országos tévévitáján, amelyet az NBC televízió szervezésében a nevadai Las Vegasban rendeztek meg.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó hat politikus tévévitáját felfokozott érdeklődés előzte meg, kiváltképp azért, mert Bloomberg először vett részt ilyenen. Bloomberg szombaton sem indul még, csak a március 3-ai úgynevezett szuperkedden száll be a versenybe. Mégis – mivel az eddig már több, mint 400 millió dollárt választási kampányra költő Bloomberg, New York volt polgármestere rendkívül gyorsan tört előre és szerzett népszerűséget – a többi elnökjelölt-aspiráns leginkább őt támadta. A szerdai vitát Elizabeth Warren massachusettsi szenátor azzal kezdte, hogy

Majd hozzáfűzte:

PestiSracok facebook image

Warren ez utóbbival arra utalt, hogy a New York-i rendőrök bárkit megállíthattak és megmotozhattak az utcán. Bloomberg korábban azzal érvelt, hogy így próbálta visszaszorítani a bűnözést, az elmúlt napokban azonban többször is bocsánatot kért e korábbi magyarázatáért. Bernie Sanders vermonti szenátor rasszistának és felháborítónak nevezte a New York-i rendőri gyakorlatot, hangsúlyozva, hogy az elsősorban az afroamerikaiakat és a spanyolajkúakat sújtotta. Kijelentette: Bloomberg egyszerűen képtelen arra, hogy magához vonzzon olyan széles társadalmi csoportokat, ami szükséges lenne Donald Trump legyőzéséhez novemberben. A magát demokratikus szocialistának valló Sanders ismét bírálta a 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Bloomberg gazdagságát.

– jelentette ki. Bloombergnek ez volt az első lehetősége, hogy reagáljon a szemrehányásokra. Választási kampányának fő üzenetéről beszélt, arról, hogy szerinte ő az egyetlen, aki képes lehet legyőzni Trumpot. Kijelentette, hogy a pénzét nem örökölte, hanem maga kereste, és most arra használja, hogy

A vitában Bloomberg, Warren és Sanders mellett Amy Klobuchar minnesotai szenátor, Pete Buttigieg, South Bend indianai kisváros volt polgármestere és Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke vett részt. A pártjuk elnökjelöltségére pályázók közül Buttigieg Sanderst és Bloomberget bírálta. Klobuchar azon háborodott fel, hogy Buttigieg butának nevezte őt.

– hangoztatta. Sanders védelmébe vette az általa hirdetett "demokratikus szocializmust", Bloomberg pedig a kapitalista gazdaságot, Sanders politikáját lényegében a kommunizmushoz hasonlítva.

– replikázott Sanders, és olcsó fogásnak minősítette ellenfele okfejtését. Buttigieg – oldalvágásként, a Republikánus Pártot is megjárt Bloombergnek – azt mondta, hogy talán mégiscsak olyasvalakit kellene támogatni, aki demokrata párti elveket vall. Joe Biden pedig leszögezte: Bloomberg lényegében republikánus.

Nevada államban szombaton lesznek a választások: csak a demokraták voksolnak és jelölőgyűléseket (kaukuszt) tartanak. 36 delegátusról döntenek, vagyis olyan küldöttekről, akik a nyári elnökjelölt-állító konvención szavaznak. Az előzetes felmérések Nevadában is Bernie Sanders jelentős előnyét mutatják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.