Pesti Srácok

A demokraták nem szeretnék, hogy a legerősebbnek tűnő demokrata elnökjelölt ukrajnai "családi" ügyeit kivizsgálják

A demokraták nem szeretnék, hogy a legerősebbnek tűnő demokrata elnökjelölt ukrajnai "családi" ügyeit kivizsgálják

Komoly politikai vihart kavart Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az a július 25-i telefonbeszélgetése, amelynek leiratát a héten hozták nyilvánosságra az Egyesült Államokban, és amelyből kiderült: Trump valóban arra igyekezett rávenni Zelenszkijt, hogy indíttasson vizsgálatot Ukrajnában Joe Biden volt amerikai alelnök ellen, aki jelenleg a Demokrata Párt egyik fő elnökjelölt-aspiránsa, és akinek fia, Hunter egy ukrán gázvállalat, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja volt. A volt alelnök fiának ügyei legalábbis gyanúra adnak okot; ha republikánus lenne, a demokraták se a vizsgálatot kifogásolnák.

Trumpnak az ukrán sajtóban megjelent cikkek alapján feltehetőleg vannak a birtokában olyan információk, amelyek megalapozzák a gyanút, hogy Bidenék valamiféle jogellenes cselekményt követhettek el Ukrajnában, de ezek az értesülések nem elegendőek ahhoz, hogy felhasználhassa őket politikai vetélytársa ellen a 2020-as elnökválasztási kampányban, s ezért sürgethetett vizsgálatot.

A Hromadszke ukrán hírportál az amerikai BuzzFeed portálra hivatkozva július 24-én arról számolt be, hogy Viktor Sokin volt ukrán főügyész Joe Bidenre nézve terhelő információkat szivárogtatott ki Donald Trumpnak. Az akkori cikkből annyi derült ki, hogy Sokin állítólag két egykori szovjet emigráns közvetítésével online beszélt Rudolph Giulianival, Trump ügyvédjével. Tájékoztatta őt arról, hogy Biden fia a Burismánál dolgozott – amelynek tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij oligarcha, aki a később Oroszországba menekült Viktor Janukovics elnöksége idején környezetvédelmi miniszter volt –, és elmondta, hogy Hunter Biden a gázvállalatnál hárommillió dollárt keresett. Sokin főügyészként a Burisma vállalat tevékenységét érintő vizsgálatot folytatott. Biden állítólag megkérte Petro Porosenko előző ukrán elnököt: váltsa le őt a főügyészség éléről, hogy ne árthasson családja tekintélyének. Egyes források szerint Biden állítólag egy – egymilliárd dolláros – Ukrajnának szánt amerikai hitel befagyasztását is meglebegtette, ha nem menesztik a főügyészt. Más ukrán hírforrások szerint Porosenko elutasította Biden kérését, a főügyészt azonban nem sokkal később, 2016 áprilisában mégis leváltották. Sokint maga Porosenko szólította fel lemondásra, azzal indokolva a lépést, hogy a főügyésznek nem sikerült "az ukrán társadalom bizalmát megszereznie", és túl kevés eredményt tudott felmutatni a korrupció elleni küzdelem terén.

A Burismát 2002-ben alapította Zlocsevszkij Mikola Liszinnel. A holding székhelye Cipruson van. Ma Ukrajna egyik legnagyobb gázkitermelő magánvállalata, amely kizárólag belföldi piacon értékesít földgázt. Még Leonyid Kucsma elnöksége idején, 2003–2004 között kerültek tulajdonába az első lelőhelyek, majd számtalan kitermelési engedélyt szerzett meg Janukovics elnöksége alatt, különösen amíg a cég tulajdonosa, Zlocsevszkij kormánytag volt. Janukovics 2014-ben bekövetkezett bukása után viszont Zlocsevszkij ellen több bűnvádi eljárás is indult, egyebek között pénzmosás és törvénytelen vagyonosodás címén, ami miatt az oligarcha külföldre távozott. A Janukovics bukását követő hatalomváltás után, presztízsének helyreállítása céljából több ismert személyiséget hívtak meg a Burisma igazgatótanácsába, köztük Aleksander Kwasniewski volt lengyel elnököt. Ekkor, 2014 májusában lett Hunter Biden is a vállalat igazgatótanácsának jogi kérdésekkel foglalkozó tagja. Ezt a tisztségét egészen az idei év áprilisáig megtartotta, havi mintegy 50 ezer dolláros fizetéssel.

PestiSracok facebook image
Houston, 2019. szeptember 13. Bernie Sanders vermonti szenátor (b) és Joe Biden volt amerikai alelnök a demokrata elnökjelölt-aspiránsok vitáján, Houstonban, 2019. szeptember 12-én. Az elnökválasztást 2020-ban tartják az Egyesült Államokban. Fotó: MTI/AP/David J. Phillip

Noha az amerikai sajtó akkoriban arról cikkezett, hogy összeférhetetlenség állhat fenn amiatt, hogy Joe Biden alelnökként felelős az ukrán-amerikai kapcsolatokért, fia pedig egy ukrán vállalat igazgatótanácsában ül, nem derült fény olyanfajta érdekkapcsolatra, amely törvénysértő lenne. Az ukrán sajtó emlékeztetett a The Hill című amerikai lap által közzétett információra, amely szerint Sokin vezetése alatt az ukrán főügyészség kiderítette, hogy a Burisma havonta több, mint 160 ezer dollárt utalt át Hunter Biden és üzlettársai Rosemont Seneca Partners nevű cégének. Az viszont azóta sem ismert, hogy ez törvényes kifizetés volt-e, milyen címen és összesen mekkora összegről van szó, mert a vizsgálatot leállították, amikor Sokint eltávolították a főügyészség éléről.

Az USA-ban most már a politikai hagyomány részének tekinthető, hogy a két nagy párt, ha a másik birtokolja a végrehajtó hatalmat, akkor minden eszközzel megpróbálja azt megbénítani. A szövevényes jogrendszer, a gazdaság és a politika teljes összefonódása már teljesen áttekinthetetlenné teszi ezt a dzsungelharcot. A Demokrata Párt eltolódása az ultraliberális ideológiai szélsőségek felé pedig csak rontott a helyzeten Trump felbukkanása és különösen a megválasztása után.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.