élő közvetítés
Tartsanak a PS-sel a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom közös/nem közös majálisára! Élő közvetítés 11-től!
Állattenyésztési ismeretekkel is gazdagodhatnak a PestiSrácok.hu azon olvasói, akik rettenthetetlen munkatársainknak köszönhetően élőben követik figyelemmel a Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom nem közös, de egy helyen, az Óbudai-szigeten megrendezendő majálisát. Száguldó riporternőnk, Jurák Kata magától a Jobbik vezetőjétől, Sneider Tamástól igyekszik majd megtudni, hogy alelnöke, Stummer János magánvéleményét fogalmazta-e meg, amikor vélhetőleg Bangónétól ihletet merítve ledisznózta a kormánypártok szimpatizánsait, vagy ez a Jobbikban általánosan elfogadott nézet a politikai ellenfeleikről. Kísérletet teszünk annak kiderítésére, hogy állatfronton volt-e valamilyen szupertitkos egyeztetés az MSZP és a Jobbik között, vagy csak épp úgy állnak a csillagok, hogy szinte egyszerre szakadt ki mindkét párt prominenseiből az őszinteség. Megpróbáljuk felderíteni annak a rejtélyes jelenségnek a hátterét is, amelynek köszönhetően a Jobbikból emigrált Mi Hazánk Mozgalom arcai vajon miért tartják manapság következetesen egy helyszínen a kampányrendezvényeiket a jobbikosokkal, ha amúgy a legádázabb ellenségeiknek tartják őket. A PestiSrácok.hu stábja délelőtt tizenegy órától élőben jelentkezik az Óbudai-szigetről. A mindent elsöprő ellenzéki tüntetés – tizenkét pont, húsz felszólaló, ezerhétszáz tüntető (Élő közvetítés 15 órától!)
"Nemzeti Egységet!" címen közös ellenzéki tüntetést tart a magát felelős ellenzéknek aposztrofáló hataloméhes társaság, hiszen az MSZP, a DK és az LMP, a hatalmas tömegeket megmozgató Párbeszéd, Liberálisok és Momentum, valamint a Gyurcsánnyal egyre jobb kapcsolatot építő Jobbik egyik prominense is beszédet mond a Szabad sajtó útján összegyűlő tüntetők előtt ma 15 órától. A programot nézve rendkívüli izgalmakat várhatunk attól a csekély húsz ellenzéki felszólalótól, akik életben tartják a forradalmi eszmét a mai diktatórikus Magyarországon. Ne aggódjon senki, Gyurcsányné is beszélni fog a várhatóan legalább százezres tömeghez, de a bölcs MSZP nevében az a Kálló Dániel fog szónokolni, aki a magát Független Diákparlamentnek nevező, a diákság 1-2 százalékát lefedő szervezet vezetője. A "független" szó itt már egyből okafogyottá válik, de ez sosem zavarta a baloldali "demokratákat". A nemzeti ünnephez méltóan természetesen a tarhálás sem maradhat el: minden hazafi anyagilag is támogathatja az eseményt. A PestiSrácok.hu stábja élőben közvetíti Orbán Viktor és kormányának újabb elűzését a forrongó és megszámlálhatatlan tömeg segítségével. (A tüntetők számát is frissítjük.) Áttörés! Fél négy után már legalább kétezer-ötszázra nőtt a jelenlévők száma. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.