előválasztás
Márki-Zay szerint Dobrev akkor is belefér a „tiszták koalíciójába”, ha négy napja még azt mondta róla, hogy a 2010 előtti korrupciót sem számoltatná el (Videó!)
Dobrev Klára már hatvanszázalékos feldolgozottságnál bedobta a törölközőt, az ellenzék tehát – legalábbis Márki-Zay Péter szerint – óriási sikert aratott egy olyan versenyben, ahol csak ők indultak, ami azért nem egy magas léc. Ez volt az elsődleges tanulsága az Anker közben tartott MZP-eredményvárónak, ahonnan a Pesti TV élő tudósítással jelentkezett. A riportban a momentumos Donáth Anna beszélt nekünk arról, hogy az utóbbi harminc évet szeretnék elszámoltatni, pártszimpátiától függetlenül, Cseh Katalin ügyének említésére azonban már átértékelte a mantraként emlegetett programot, a feles többséggel való alkotmányozásról pedig kifejtette, az még vita tárgya és nem ért vele egyet. Keresztes László Lóránt elárulta riporterünknek, hogy Dobrev döntheti el, akar-e pozíciót magának egy esetleges MZP kormányban, Hadházy Ákos pedig élő közvetítést követelve szaladt el élő közvetítésünk elől, pedig elszámoltatási biztosként nyilvánvalóan sok feladata lenne a saját szövetségesei háza táján. Márki-Zay Péternek a siker tudatában már szintén derogált megállni a kérdezőknek, de annyit azért – ismét – megtudhattunk, hogy szerinte le kell váltani a 2010 előtti katasztrofális kormányzás bűnöseit is, azt azonban már nem sikerült kiderítenünk, hogy ezt mégis miképp tervezi éppen azokkal az emberekkel, akik az első számú felelősei annak a kormányzásnak. Az is kiderült, hogy a tiszták koalíciójába szerinte úgy is befér Dobrev, ha négy napja még azt mondta róla, hogy sem a 2010 előtti, sem az azutáni korrupciót nem számoltatná el. De vajon mi lesz a Gyurcsány árvákkal – közöttük Dobrevvel –, hogy néz ki az átlátható, „emberarcú” baloldal, az a fenti videóból kiderül! Márki-Zay előrelépett, de mi lesz így Hódmezővásárhellyel?
A főpolgármester helyett Hódmezővásárhely városvezetője lesz az ellenzék közös jelöltje a jövő évi választáson, de ne feledjük el, sok víz lefolyik addig a Dunán, így semmi sem biztos, még ha most ezt is harsogja a balliberális sajtó. Például sokan nem fogadtak volna erre a végeredményre egy hónappal ezelőtt, mikor elkezdődött az összefogósdi, sokan nem láttuk azt, hogy a baloldal és élén Gyurcsány Ferenc előveszi a kalap mélyéről a legdurvább, 2010 előtt tapasztalt hadműveletet: a lejáratást, fenyegetéseket és kiszorítósdit. Az első forduló után, amikor már az is meglepetés volt, hogy Márki-Zay Péter a harmadik legnépszerűbb lett, kevesen gondolták, hogy Karácsony visszalép, és végül Márki-Zay lesz a befutó. Úgyhogy van itt még meglepetés a tarsolyban, és látva azt, hogy nagyon sok ellenzékinek elfogadhatatlan a vásárhelyi polgármester személye és nézetei, lesznek itt még meglepetések. Takaréklángelme akcióban: hárommillió fideszes készül Márki-Zayra szavazni a vásárhelyi guru szerint! (Karantén-vlog)
Szinte hihetetlen, de a címben leírt gondolatot Márki-Zay Péter vélhetően majdnem teljesen komolyan gondolja, ugyanis szerinte a fideszesek jó része azért szavazott Orbán Viktorra, mert ő még nem lépett porondra. Most azonban egyértelmű a helyzet, a kényszerből Fideszre szavazók fellélegezhetnek, hiszen itt a megmentő, a jobboldali keresztény, aki Gyurcsány őszödi beszédét igazságbeszédnek titulálta, és aki örömmel ölelgeti Karácsony Gergelyt. A Karantén sok mindent megélt már, itt azonban elgondolkodtunk, hogy vajon tényleg egy mesteri poén első felét ízlelhetjük, vagy tényleg akkora a baj bizonyos elmék kanyarulataiban. Sajnos az utóbbi válasz tűnik egyértelműnek, de Márki-Zay forradalma mind semmi ahhoz képest, hogy Dobrev Klára vörös kondérjából lassan kifut az összefogás gusztustalan főztje. Gyurcsány felesége a jobboldali kormányzást szidta ismét negédes mosolyok közepette, sőt kijelentette, hogy Orbán csak a gazdagokat segíti és ebből aztán tényleg elég volt. Nem is soroljuk fel a családokat segítő kormányintézkedéseket, ha már a gazdagok istápolásáról beszélünk, sokkal jobban ide kívánkozik Gyurcsány Ferenc 2010 előtti döbbenetes és katasztrofális országrombolása, ahol a szegényből földönfutó, a tisztes polgárból pedig szegény lett, miközben a szemlőhegyi villában Dagobert bácsiként ugráltak a pénzesőben. Dobrev a nyilvánvaló demagóg hazugságán kívül azt az elmés gondolatot is kiejtette a száján, miszerint a kormányzáshoz kormányzóképesség is szükséges. Kommunistáéknál láthatóan a nagy igazságok kimondása időnként rendkívül fontos, ám erre az egyszerű kérdésre ők már megadták többször a választ: fogalmuk sincs a kormányzáshoz és kedvük sincs dolgozni. A Karantén túllépve a két veretes jelöltön, átnyargalt a jelenleg 4-5 százalékon vitézkedő MSZP-hez, akik a káosz újabb fokára értek, hiszen miután a szoci fejesek nagy része már Dobrevre adta le a voksát, Tóth Bertalan társelnök kiállt négy fiatal MSZP-s bájgúnárral egy sorba és kijelentette, hogy mint hős balos, aki zöld és baloldali forradalomban hisz, Márki-Zay Pétert támogatja. Izgalmas kijelentés ez, hiszen a szokásos populista lózungokat elismételve érdekes, hogy egy általa jobboldali keresztényt támogat és nem az igazán balos Dobrevet. Lehet, hogy a szociknak elegük van a sok szalámiból, amit Gyurcsány Feri nyom le a torkukon, apró szeletekre szedve a pártot. Végül a bátor Jobbik is szóba kerül a Karanténban, hiszen a legjobb ellenzéki jelöltekről deliráló Steinmetz Ádám szerint elérhető az ellenzéki összeborulás számára a kétharmad is. Az egykori kiváló vízilabdázó sajnos egyre mélyebbre süllyed, hiszen Gyurcsányékkal karöltve a populista demagógiát hangoztatva járatja le magát nap, mint nap. Nézzétek most is Karantént, megéri! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.