emberiség
Majdnem kihalt az emberiség?
A Föld lakossága a 8,2 milliárdhoz közeledik. Mondhatjuk rá, hogy bazi sok. És tényleg az. Nemcsak, hogy nem mindig volt így - sőt, korábban sosem volt így - de különösen érdekes, hogy ennyire sokan lettünk azok után, hogy volt egy pillanat, amikor majdnem kihalt az emberiség. Az elmúlt napokban, hetekben a nagy médiazaj mellett is sokan találkozhattak a hírrel, hogy Izlandon megint kitört egy vulkán, és lehet, hogy ismét evakuálni kell a lakosságot. 2021 óta összesen kilenc vulkánkitörés fordult elő az ország legsűrűbben lakott részén.Elon Musk szerint Soros György gyűlöli az emberiséget
Az X tulajdonosa kemény véleményt fogalmazott meg a tőzsdespekulánsról, miszerint Soros György gyűlöli az emberiséget. legalábbis tettei ezt bizonyítják. Ugyanakkor tehetségesnek is tartja, mert rájött, hogy helyi szinten többet jelent a pénz, mint világszinten.Az emberiség mint olyan, soha nem lesz jó
Lassan rá kell arra jönnünk, hogy soha, de soha nem mondhatjuk azt, hogy a világon nagyjából már mindent láttunk, komolyabb meglepetés nem érhet minket és a maximum az eddigi cselekmények valamilyen formában történő újraélése. Mert persze, elméletben igaz az, hogy minden háború ugyanolyan, legalábbis embertelenségében és emberellenességében, azóta, hogy az első megtörtént – talán még kőbaltákkal sem –, de egy generációnak mégiscsak minden egyes történés valami újat jelent.ENSZ: végveszélyben van az emberiség sorsának javítására kidolgozott célok végrehajtása
Végveszélyben vannak az emberiség sorsának javítására kidolgozott intézkedések az ENSZ szerint, ezért a szervezet főtitkára "mentési tervet" szorgalmaz. António Guterres ENSZ-főtitkár a fenntartható fejlődési célokról szóló jelentése előszavában – amelyek az ENSZ szeptember 18-19-re tervezett csúcstalálkozója középpontjában állnak majd – arra figyelmeztetett, hogy gyors cselekvés nélkül a 2015-ben az ENSZ tagállamai által elfogadott "Agenda 2030" könnyen "a tervezett jobb világ sírfeliratává válhat".Pornó, zsarolás, mesterséges intelligencia – Dezse Vű
Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan azt a sci-fi filmekben és könyvekben annak idején megjósolták. Egy időben szentül hittük, hogy 2023-ra repülő autókkal járunk majd, ami nem történt meg. Van viszont mobiltelefonunk, közösségi médiánk, ami valljuk be, ebben a formában egyik írózseni jövendölésében sem szerepelt. És az AI, a mesterséges intelligencia sem úgy működik, ahogy gondoltuk; ennek az evolúciója is olyan irányba tart, amiről a legvadabb történetekben sem álmodtunk. A mesterséges intelligenciát jelenleg leginkább csetelésre és elképesztő műalkotások megrajzolására használjuk, de az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos technológiát elkezdte használni a deepfake-ipar, és megszületett az AI-pornó. Hát, igen, ha az ember kezébe kerül egy kis high-tech, akkor az első dolog az lesz, hogy a perverz, legmélyebben szunnyadó vágyait akarja vele kiélni, kielégíteni. Mert mi, emberek ilyenek vagyunk. Hogy nekünk az AI evolúciós szempontból jó-e vagy rossz, nem tudni, de az biztos, hogy eljött az idő, amikor el kell kezdenünk átgondolni, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk és merre is tartunk valójában.Az önpusztítás spiráljába került az emberiség az ENSZ jelentése szerint
Az éghajlatot befolyásoló emberi tevékenység világszerte egyre több katasztrófához vezet − figyelmeztetett az ENSZ kedden, az „önpusztító spirál” megállítását szorgalmazva. Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR) új jelentésében kiemelte: a klímaváltozás miatt világszerte rohamosan növekszik a katasztrófák száma. Az elmúlt két évtized minden évére 350-500 közepes vagy annál nagyobb méretű katasztrófa jutott − írták a jelentésben. Ezek költségei az elmúlt évtizedben átlagosan évi 170 milliárd dollárra nőttek.Ajánljuk még