emberkereskedelem
Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy 20 éves férfi ellen
A Békés Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette, súlyos testi sértés bűntette, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette, kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint lopás bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves, büntetett előéletű sarkadi férfi ellen, aki állapotos élettársát prostitúcióra kényszerítette, őt és gyermekeit rendszeresen bántalmazta, illetőleg a saját testvérét is meglopta.Sötét a múltja a máig gyümölcsöző amerikai–román kapcsolatoknak, avagy így váltotta diplomáciai befolyásra Ceaușescu a zsidó életeket
Ceaușescu mégiscsak a Kárpátok géniusza volt – ezt az alábbi cikkben részletesebben is bebizonyítjuk. Elöljáróban talán annyi: elég sötét a múltja a máig gyümölcsöző amerikai–román kapcsolatoknak, ahol bizony emberéletekért lehetett befolyást, gazdasági előnyöket, banki hiteleket szerezni. Korábbi cikkünkben megírtuk: a németek ugyan kemény pénzt fizettek az erdélyi szászokért a románoknak, sőt, még ajándékokkal is elhalmozták Ceaușescut, de az üzletnek itt meg is húzták a határát. Nem úgy a még a németeknél is értékesebb árucikknek bizonyuló zsidók esetében, akiket sokkal értékesebb dolgokra lehetett becserélni az amerikaiaknál...Gyermekotthonban élő társaikat kényszerítette prostitúcióra két fiatal fiú
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt ítélt el a Miskolci Törvényszék két gyermekotthonban élő fiatalkorút, akik prostitúciós tevékenységre kényszerítettek két ugyanott lakó lányt - közölte a törvényszék sajtószóvivője hétfőn.Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…Ukrajnai újszülöttekkel kereskedik egy bűnszervezet
Döbbenetes eredményei vannak a háborúnak: ki tudja, milyen pokoli történetek fognak még előkerülni, de a csecsemőkereskedelem úgy tűnik, elindult. Borzasztó hírek érkeznek ebben a témában is Ukrajnából. Kijev emberi jogi biztosa szerint a csecsemőket külföldi állampolgároknak adják el.Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy férfit, aki élettársát kényszerítette prostitúcióra
Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy 31 éves férfit, aki mintegy fél évig bántalmazta és prostitúcióra kényszerítette 19 éves élettársát; a nő végül Ausztriából menekült haza – közölte pénteken a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).A tunéziai embercsempész elárulta, hogy minden nap indítani fognak egy migránsokkal teli hajót a nyáron
Fejenként akár ötezer euróba kerül a Tunézia és Lampedusa közötti alig száztizenhárom kilométeres távolság megtétele - mondta egy embercsempész a La Repubblica olasz napilapnak hétfőn, hangoztatva, hogy a nyáron minden egyes nap indítanak migránsokkal teli hajót. Beszélt arról is, hogy az embercsempészek hogyan mossák tisztára a pénzt és, hogy milyen embertelen körülmények várnak arra, akinek nincs elég pénze az utazásra.Emberkereskedőkre csaptak le Pakisztánban, ahol nincs háború, mégis menekültként kezelik az onnan importált migránsokat
Őrizetbe vettek tíz feltételezett emberkereskedőt Pakisztánban a görögországi hajótöréssel kapcsolatban – közölték vasárnap a helyi hatóságok. Emberkereskedelemben való részvétellel gyanúsítják őket, miután több tucat migráns meghalt, amikor a héten egy túlzsúfolt hajó elsüllyedt Görögország partjainál.11 éves kislányt akart eladni szexrabszolgának egy magyar férfi Észak-Írországban
Szexrabszolgának próbált eladni egy 11 éves lányt Észak-Írországban egy magyar férfi. Az 54 éves M. Zoltán pénteken állt bíróság elé, ahol az is kiderült, hogy hat kiadatási parancs van ellene érvényben - minderről az Index írt a Belfast Telegraph információira hivatkozva.Ajánljuk még
















