energia
Litkei Máté a PS-nek: Hamisak azok az ellenzéki állítások, miszerint egy akkumulátorgyár mindenképpen szennyezi a környezetet
Már az EU-s politikusok is felismerték az akkumulátorgyártás fontosságát, a magyar ellenzék azonban továbbra is erőteljes kampányt folytat ellene. Mindeközben az oroszok készen állnak, hogy elindítsák új gázvezetékprojektjüket, amellyel évente megközelítőleg 50 milliárd köbméter gázt fognak tudni szállítani Kínába. A földgáz ára 18 hónapos mélypontra esett az energiaválság enyhülésével. Ezeket a témákról nyilatkozott lapunknak Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója. Részletek a videóban!Egyre rosszabb hely a haladó Nyugat: most épp a gáztűzhelyeket tiltják be az USA-ban
Tudta, hogy ha Ön eddig tyúkhúslevest főzött vasárnaponként, vagy volt valaha olyan gondolata, hogy a pörkölt alatt egy kicsit feltekerje a gázt, akkor Ön ezzel a Föld koporsójába vert bele egy tekintélyes méretű szöget, és Ön tulajdonképpen bűnös? Nem? Pedig így van. De ne aggódjon, a haladó világ már meg is hozta az ítéletet, ugyanis egy szövetségi ügynökség fontolgatja már a hagyományos gáztűzhelyek országos betiltását az Egyesült Államokban, amit biztosan átvesz majd az EU is előbb, vagy utóbb. Az indoklás egyébként a következő: “egyre nagyobb aggodalmak vannak a gázkészülékekkel kapcsolatos káros kibocsátások és egészségügyi problémák miatt”.Szijjártó Péter: újabb fűtőanyag-szállítmány érkezett a paksi atomerőműbe
A paksi atomerőműben újabb hosszú hónapokra elegendő nukleáris fűtőanyag áll rendelkezésre a biztonságos működéshez, miután újabb szállítmány érkezett csütörtökön - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.Meglehet Putyin új szövetségese: mozgolódik Észak-Korea
Vajon mi érkezhet a november végén helyreállított vasúti vonalon Észak-Koreába Oroszországból és fordítva? Véletlenül sem gondolnánk, hogy fegyverek és utánpótlás, valamint nyersanyagok cserélnek gazdát. Ahogy az is meglepő lehet, hogy Észak-Korea hosszú csend után ismét rakétákkal kísérletezik a Japán-tengeren. Annak a Japánnak az érdekszféráját feszegetve, amely Oroszország hátsó udvarában – és Kína kvázi közvetlen szomszédságéban – a háborús fenyegetettségre hivatkozva történelmi léptékű haderőfejlesztést jelentett be. Úgy tűnik, Putyin újabb (kényszerű) szövetségest talált a világ egyik legelszigeteltebb diktatúrájának formájában, ami immáron nem is annyira izolált. Ráadásul végtelen felvevőpiaca tud lenni az orosz nyersanyagnak, cserébe pedig bőven van mit ajánlania a haditechnika terén. Mi szóltunk.Németh Szilárd: A kormány jövőre is mindent megtesz a rezsicsökkentés fenntartásáért (videó)
Bár Európában jövőre nagyon súlyos energiaválság alakulhat ki, a magyar kormány elkötelezett a rezsicsökkentés mellett – derült ki a kormány közösségi oldalára feltöltött videóból.Katarban tárgyal Szijjártó Péter
Energetikai és külügyi tárgyalásokat folytat a külügyminiszter Katarban, erről közösségi oldalán tájékoztatott Szijjártó Péter.Japán növelni kívánja a földgáztüzelésű erőművei számát
A japán kormány magáncégekkel együttműködve növelni kívánja a földgáztüzelésű erőművek számát – számolt be vasárnap a Nikkei című helyi lap. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium arra számít, hogy 2030-ig mintegy hét-nyolc gáztüzelésű erőművet helyeznek üzembe, amelyek körülbelül 6000 megawatt (MW) energia előállítására képesek.Nagy Márton a benzinársapkáról: Az ellátásbiztonság mindennél fontosabb
A stratégiai készletek nem az ársapka fenntartására, hanem a katasztrófa- és veszélyhelyzetek esetére vannak betárazva, így azokat nem szabadítják fel – nyilatkozta Nagy Márton az Indexnek. A gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte: Az ellátásbiztonság mindennél fontosabb, és a kialakult helyzetet legjobban a Mol látja.Szijjártó: semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást
Semmifajta szankció nem korlátozhatja a magyar energiaellátást, miután hazánk energiastratégiájának egyik alapelve, hogy az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az oroszországi Szocsiban.Ajánljuk még

















