energia
Lantos Csaba: napelemek és tárolók telepítését támogató pályázat indul
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.Kitört az újabb azeri–örmény háború Hegyi-Karabahért
Ismét offenzívát indított Azerbajdzsán az elvileg hozzá tartozó, de facto azonban a helyi örmény többség által irányított Hegyi-Karabah ellen. A konfliktus gyökerei mintegy 30 évre nyúlnak vissza, megoldás pedig azóta sem mutatkozik, minthogy legutóbb 2020-ban is fegyveres konfliktus tört ki. Akkor Azerbajdzsán fontos területeket szerzett vissza az Örményország által támogatott Hegyi-Karabahtól, azonban a konfliktust érdemben nem sikerült nyugvópontra juttatni. Magyarország számára mindez azért is különösen érdekes, mert a régió két országával, Azerbajdzsánnal és Georgiával is nagyívű energetikai megállapodásaink vannak.Kocsis Máté: Nem vehetik el a napelemesek szerzett jogait!
A háború és a szankciók miatt kialakult energiaválság több mint egy éve kilőtte és rángatja az energiaárakat. Ilyen körülmények között nincs helye annak, hogy az unió elvárásai nyomán rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, akik az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat. Ők havonta átlagosan mintegy 20 ezer forintot takarítanak meg az áramköltségeiken – írta Kocsis Máté a Facebookon.Nagy terveink vannak! – írja Orbán Viktor a katari emírrel való találkozása kapcsán
Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellárt után megérkezett a Karmelita kolostorba Tamím ibn Hamad Ál Száni katari emír, akit Orbán Viktor miniszterelnök fogadott.Szijjártó: Az orosz források elvágása esetén Magyarország energiaellátása fizikailag lehetetlenné válna
„Az orosz források elvágása esetén Magyarország energiaellátása fizikailag lehetetlenné válna” – jelentette ki a Szentpétervári Gazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén Szijjártó Péter a Portfolio tudósítása szerint. A külügyminiszter megismételte sokat hangoztatott tételmondatát, miszerint az ellátás fizikai valóság kérdése, nem pedig politikai-ideológiai ügy.Hortay Olivér a PS-nek: Brüsszel már rég átlépett az ésszerűség határán – Mi kérdezünk
Nem tanult az Oroszország elleni szankciókból Brüsszel, így most a kínai oroszlán bajszát rángatja a szankciós tervezetekkel, ez pedig Kínát kibillentheti a háborúban elfoglalt semleges pozícióból. Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató energiapolitikai üzletágának vezetője szerint ezzel egyidőben az arab országok is nyíltan szembefordultak az euroatlanti világgal azáltal, hogy az OPEC-országok önkéntesen vállalták kitermelésük csökkentését, amely döntés áttételesen Oroszországnak kedvez, hiszen az orosz nyersolaj így ismét piacot talál – miközben Európának egyre kevesebb erőforrás marad. Hortay felidézte: Brüsszelben már nem Oroszország gazdasági megroppantásáról beszélnek, hanem erkölcsi kötelességről az újabb szankciók bevezetése közben. Legalább a morális piedesztálról az sem látszik olyan élesen, hogy Európa továbbra is (részben) orosz olajat vesz, csak más országokon átforgatva, hiszen a kontinens csak a saját maga által meghozott szankciók megkerülésével tudja kielégíteni energiaszükségletét. Ugyanakkor ez a felfogásmód már túl van az ésszerűség határán, a Kínával való gazdasági hazardírozás pedig még a korábbi szankcióknál is katasztrofálisabb következményekkel járhat kontinensünkre nézve.Erre költené a kormány a 3300 milliárd forintos helyreállítási pénzeket
Az energetikai diverzifikációra mehet az EU-s helyreállítási alapban (RRF) foglalt hitelkeret Navracsics Tibor szerint. A területfejlesztési miniszter hétfőn jelentette be, hogy mégis igényt tart hazánk az alap 3300 milliárd forintos hitel részére, főként az energiaellátás diverzifikálása miatt. A tárcavezető az RTL Híradónak úgy fogalmazott: folyamatosan értékelték a helyzetet a választások óta.Szijjártó: Magyarország érdekelt a dél-kaukázusi zöld villamos energia jövőbeli importjában
Magyarország érdekelt a dél-kaukázusi zöld villamos energia jövőbeli importjában, ezért szeretné, ha minél előbb megépülne az ezt lehetővé tevő, Fekete-tenger alatti vezeték Georgia és Románia között - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Tbilisziben.Ajánljuk még

















