erasmus
A Hamász és az EU között nem nehéz megtalálni a pénz útját, például az Erasmus-programban
Egy, a Le Figarónak adott interjúban Florence Bergeaud-Blackler francia antropológus-kutató és szociológus arról beszélt, hogy az Európai Unió gyanús módon támogatásokat juttathatott el a Hamász terrorszervezetnek olyan civil szervezeteken keresztül, amelyeket az Erasmus-program keretében finanszíroztak. Az EU azonban nyíltan is támogatja a Palesztin Hatóságot, amely a helyi élet szervezője, így az is lehet, hogy a Hamásznak ebből a pénzből is jutott. Mindeközben az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy megháromszorozzák a Palesztinának nyújtott támogatások összegét.Bocskor Andrea szerint jogszerűtlen a magyar diákok kizárása az Erasmus-programokból
Jogszerűtlen a magyar diákok kizárása a Horizont- és az Erasmus-programokból; a magyar egyetemek kétharmadán tanuló csaknem 180 ezer hallgató nem válhat Brüsszel politikai támadásainak áldozatává – jelentette ki Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kedden.Zavartalanul folytatódnak tovább a nemzetközi felsőoktatási mobilitási programok
Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkár online konferencia keretében tájékoztatta a Magyar Rektori Konferencia elnökségét a jelenleg futó Erasmus+ felsőoktatási mobilitási programokról, valamint a 2024. június 30-át követő időszakra vonatkozó, a Tempus Közalapítvány kuratóriuma által hozott bírálatokról – közölte kedden a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).Az unatkozó jobbikosok nyári, rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek
Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a Jobbik – Konzervatívok annak érdekében, hogy a modellváltáson átment hazai egyetemek diákjai és oktatói se essenek ki az európai uniós Erasmus-, illetve Horizont-programokból – közölte keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.Folytatódnak a nemzetközi egyetemi kutatások és mobilitási programok
Valótlanok azok a sajtóban megjelent állítások, miszerint az egyetemeknek nyár közepéig meg kellene újítaniuk a lejáró Erasmus-szerződéseiket. A kormány vállalta, hogy Brüsszel minden jogalapot nélkülöző diszkriminatív döntésével szemben megvédi a magyar diákokat és kutatókat – írja a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért és Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága.Nem tud kiszúrni velünk az EU – A kormány biztosítja a fedezetet a nemzetközi csereprogramokra
A kormány minden forrást biztosít a hallgatók, az oktatók és a kutatók számára, hogy a nemzetközi együttműködéseket, csereprogramokat folytatni lehessen – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten, a Tempus Közalapítvány éves Erasmus-konferenciáján.Reális esély van arra, hogy még a nyáron megérkezzenek az uniós pénzek
Egy lépéssel közelebb kerültünk szerdán az uniós viták rendezéséhez: Navracsics Tibor legközelebb várhatóan március végén, április elején tárgyal Brüsszelben. A miniszter szerint július végéig minden szálat elköthetünk, de most nemcsak rajtunk múlik, hogy mennyire lesz göröngyös a megoldás útja.Megint hiába haknizott Brüsszelben a baloldal? – Navracsics szerint nem fenyegeti veszély az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatását
Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán, Brüsszelben.Navracsics Tibor: az ELTE-nél és a BME-nél is meg lehet fontolni a modellváltást
Interjút adott Navracsics Tibor, uniós források felhasználásáért felelős miniszter, amelyben szó esett a magyar egyetemi hallgatóknak az Erasmus-programból való lehetséges kizárásáról, és arról is, hogy milyennek értékeli az egyetemek modellváltását.Ajánljuk még