erőszakos iszlamisták
Ismerték a rendőrök az iszlám hitre áttért norvégiai ámokfutót (Frissítve!)
Szerdán a norvégiai Oslo közelében fekvő Kongsbergben íjjal végzett ki járókelőket egy ámokfutó, aminek során öt ember meghalt, ketten pedig megsebesültek. A támadót ugyan elfogták, de további részleteket nem lehetett tudni az ügy hátteréről, egészen mostanáig, a norvég rendőrség ugyanis csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott az íjas mészárlás kapcsán, ahol kiderült: ismerték a hatóságok a támadót, mert gyanították, hogy radikalizálódik.A franciák többsége egyetért a polgárháborúra figyelmeztető tábornokok kezdeményezésével
Korábban mi is beszámoltunk arról a nyílt levélről, amelyben nyugalmazott francia katonatisztek, köztük tábornokok, figyelmeztették Emmanuel Macront az országot fenyegető polgárháborúra, és felhívták a közvéleményt a patriotizmust megvédő politikusok támogatására, hogy megvédjék az országot a széteséstől. A Valeurs Actuelles című jobboldali lap számára készült felmérés alapján a franciák többsége támogatja a felhívást.Francia tábornokok szerint polgárháború fenyegeti az országot
Polgárháborús hangulatra figyelmeztette Emmanuel Macron francia elnököt húsz volt tábornok és több mint ezer katona-, rendőr- és csendőrtiszt egy nyílt levélben – tudta meg a Magyar Nemzet.Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Párizsban a Thalys szuperexpresszen támadó terroristát
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi esküdtszék az Amszterdamból Párizsba közlekedő Thalys expresszvonaton 2015 augusztusában amerikai katonák által meghiúsított merénylet elkövetőjét, Ayoub El Khazzanit. A nyomozás során kiderült, hogy a támadást a 2015. november 13-i, százharminc áldozatot követelő párizsi merényletsorozat vezetője és egyik végrehajtója rendelte meg.Németországban a politikai elit továbbra is a szélsőjobboldali erőszaktól retteg, miközben a migránsok németeket ölnek
Az utóbbi hónapokban sok erőszakos cselekmény történt a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos intézkedésekkel szembeni tüntetések során Németországban – olvasható az Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) és a Német Szövetségi Bűnügyi Nyomozóügynökség (BKA) jelentésében, amelyben természetesen további szélsőjobboldali megmozdulásokra is figyelmeztetnek. Eközben a migránsok által németek sérelmére elkövetett emberölések száma folyamatosan növekedik. A németeknek tehát ismét sikerült a „valós” problémákkal foglalkozni, és a társadalmat ténylegesen érintő kérdésre, a szélsőjobboldal térnyerésére fókuszálni.Dzsihadista merénylőként azonosították a luganói késes támadót Svájcban
Dzsihadista merénylőként azonosították a svájci hatóságok azt a nőt, aki késsel megtámadott egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Ticino kantonbeli Lugano egyik áruházában kedden. A rendvédelmi szervek terrortámadás gyanújával kezdtek nyomozni az olasz nyelvű déli kantonban elkövetett késelés ügyében.Késelés Svájcban – Terrorizmus gyanúja miatt indítottak nyomozást
Terrorista indíttatású támadás gyanúja miatt indított nyomozást a svájci főügyészség (OAG) egy késelés miatt, amely kedden történt a déli Lugano városában.Ajánljuk még