Észak-korea
Kim Dzsong Un megtekintette az új észak-koreai rakéta indítását
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelte annak az újabb fegyverrendszernek a kísérletét, amelyet pénteken hajtottak végre – jelentette szombaton a KCNA phenjani állami hírügynökség. A tájékoztatás szerint sikeres volt a rakétateszt, az azonban nem nyilvános, hogy milyen jellemzői vannak a fegyvernek. Kim Dzsong Un ugyanakkor nagy elégedettséggel szólt arról, hogy a szakértők nagyon rövid idő alatt fejlesztették ki a harcieszközt.Észak-Korea ma reggel is kilőtt egy rakétát
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre péntek reggel – közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége.Kim Dzsong Un "kis bocsánatot" kért Trumptól
Újabb Trump–Kim Dzsong Un csúcstalálkozóra lehet kilátás, miután az észak-koreai diktátor bocsánatot kért az amerikai elnöktől a napokban végrehajtott rakétakísérletért, és felvetette egy találkozó lehetőségét, amint véget érnek az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlatok.Észak-Korea két rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába
Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán- (Keleti-) tenger irányába az ország keleti partvidékéről – számolt be szombaton a dél-koreai Yonhap hírügynökség.Trump nem vette zokon, hogy Kim Dzsong Un ismét rakétázni kezdett
Donald Trump pénteken közzétett Twitter-bejegyzéseiben igyekezett jelentékteleníteni Észak-Korea legújabb rakétakísérleteit. Az amerikai elnök szerint ezek a kísérletek nem sértették meg a Szingapúrban aláírt kétoldalú megállapodást.Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre
Észak-Korea péntek kora hajnalban újabb rakétákat tesztelt; ezúttal két nap alatt a második, nyolc nap alatt a harmadik esetben.Új rakétarendszert teszteltek Kim Dzsong Un felügyelete alatt
Újfajta rakétarendszert tesztelt szerdán Észak-Korea, és ezúttal is - akárcsak a múlt heti rakétakísérlet esetében - Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelete alatt - derül ki a KCNA phenjani állami hírügynökségben csütörtökre virradóra kiadott jelentéséből.Ajánljuk még