ételfutárok
Tényi István a hétfői akció után is feljelentette a tüntetőket
A sajtóban megjelent hírek, fotók és videók alapján a hétfői tüntetés kapcsán is felmerül a gyülekezési joggal való visszaélés lehetősége – véli Tényi István, aki bejelentést is tett az ominózus szabálysértés gyanújával a rendőrségen. Tényi már a hídblokád után feljelentést tett a főváros közlekedését megbénító demonstráció miatt, ugyanis álláspontja szerint a magyar jogrend nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát; egyetlen jogszabály sem engedélyez jogsértést, mások jogának korlátozását. A kata szabályainak szigorítása után kezdődött tüntetések kapcsán azóta indult is büntetőeljárás.Egy jogi trükknek köszönhetően augusztus után is katázhatnak az ételfutárok
Sajtóértesülések szerint a nagy ételkiszállító cégek berkeiben már kidolgoztak egy jogi konstrukciót arra, hogy futáraik a jogszabály szeptemberi változása után is katázhassanak. Az információ több kérdést is felvet, például azt, hogy ha a kiszállítók ezután is katázhatnak, akkor miért tüntetnek? A megélhetésüket féltő futárok egyébként hétfőre is demonstrációt hirdettek, csakhogy az a megélhetés nem is olyan rossz. Szintén szakmai körökből származó információk szerint nyolcszázezertől másfél millió forintig terjedhet a teljes állásban dolgozó futárok havi bevétele.21 milliárd forintot szedett be jutalék címen magyar éttermektől a FoodPanda, a futárok többsége elvileg havi 250-et se kapott, számlára
Egyre érthetetlenebb, miért éppen az ételfutárok tiltakoznak a kata-törvény szigorítása ellen, amikor ők lehetnek az egyik kárvallottjai a bújtatott foglalkoztatással elért adókerülésnek. A Food Panda nevű szolgáltatást nyújtó Delivery Hero Hungary Kft közhiteles adataiban, többek közt benyújtott beszámolóiban megdöbbentő számokat és hogy is fogalmazzunk... ügyes cégpolitikát találtunk. Tényfeltáró cikkünkben bemutatjuk, hogyan nőtte ki magát és került százszázalékos külföldi tulajdonba egy kilencvenes években alapított kis vidéki családi vállalkozás. Az egészben a legszomorúbb az, hogy a hivatalos számadatok alapján még pillanatnyilag sem jártak jól a katáztatott futárok. A 2021-ben a cég által befizetett 40 százalékos különadó és a futárszolgáltatás címén elköltségelt összeg arányából arra lehet következtetni, hogy a futárok többsége a Food Pandánál még havi 250 ezret sem kap havonta, számlára. Ennyi pénzért hajtanak napestig, saját kerékpárjukon, motorjukon, életüket is kockára téve.Ajánljuk még











