Pesti Srácok

Tényi István a hétfői akció után is feljelentette a tüntetőket

null

A sajtóban megjelent hírek, fotók és videók alapján a hétfői tüntetés kapcsán is felmerül a gyülekezési joggal való visszaélés lehetősége – véli Tényi István, aki bejelentést is tett az ominózus szabálysértés gyanújával a rendőrségen. Tényi már a hídblokád után feljelentést tett a főváros közlekedését megbénító demonstráció miatt, ugyanis álláspontja szerint a magyar jogrend nem ismeri a polgári engedetlenség fogalmát; egyetlen jogszabály sem engedélyez jogsértést, mások jogának korlátozását. A kata szabályainak szigorítása után kezdődött tüntetések kapcsán azóta indult is büntetőeljárás.

A múlt hét hétfői tüntetés és hídblokád során 109 főt igazoltattak, hét tüntetőt állítottak elő, hárommal szemben indítottak szabálysértési eljárást gyülekezési joggal való visszaélés miatt, kettőt pedig megbírságoltak közlekedési szabálysértés miatt. Tanulságnak kevés volt. Vannak, akik még mindig nem tudják elfogadni, hogy a szabad véleménynyilvánítás csak mások jogainak korlátozása nélkül lehetséges és így törvényes. Utakat, hidakat lezárni, megbénítani a főváros közlekedését minden, csak nem jogállami. A most hétfői banzáj is több esetben felveti a jogsértés lehetőségét – így véli Tényi István, aki meg is tette a rendőrségi bejelentést, ezúttal is.

Mint ismert, hétfőn az ételfutárok tartottak demonstrációt Jobbágyfelkelés címmel. A tüntetést bejelentették; arra úgy kaptak engedélyt, hogy 150 főnként foglalhatnak el egy sávot. Este háromnegyed nyolckor már két sávot is lezárhattak. Fél 9 után, amikor már a főszervezők is távoztak a helyszínről, körülbelül 100 fő előbb a Nyugati térre, majd a körúton át az Oktogonig vonult. A rendőrök a szabályellenes, bejelentett demonstráción túli útzár résztvevőit körülvették és több ízben is felszólították az úttest elhagyására. De ők nem engedelmeskedtek, hanem megafonba kiabálva indultak meg a rendőrsorfal felé.

Tényi István szerint a történtek kimerítik a gyülekezési joggal való visszaélést. A rendelkező jogszabály szerint ugyanis a bejelentett tüntetést az abban megjelölt helyszíntől, útvonaltól való eltérésre bíztatja, illetve aki kvázi ebben részt vesz, szabálysértést követ el.

PestiSracok facebook image

– húzza alá Tényi.

– írta rendőrségi bejelentésében a jogász. Hozzátette, hogy a lakosság nyugalmának megzavarása háborús veszélyhelyzet idején különösen visszataszító.

Mellesleg pikáns, hogy az ételfutárok hétfőn azt követően vonultak utcára, hogy a sajtóban megjelent: az ételfutárcégek már dolgoznak azokon a jogi kiskapukon, amelyek megteremtik annak lehetőségét, hogy továbbra is katás vállalkozóként foglalkoztathassák a futárokat. A megoldási tervük lénye az, hogy a futárok nem a futárcégnek, hanem a vásárlóknak adnák a számlát, a megrendeléseket gyűjtő összesítő vállalkozással pedig egyáltalán nem lennének szerződéses viszonyban.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.