eu-csúcs
Szijjártó: nekünk Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, ezért ezután sem engedjük át a fegyverszállítmányokat hazánk területén, és azt is meg fogjuk akadályozni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát – kommentálta Szijjártó Péter péntek reggel a Facebook-oldalán az ukrán elnöknek az előző napi EU-csúcson Magyarországgal szemben megfogalmazott követeléseit.Orbán: Magyarországra továbbra is érkezik gáz és olaj (Videó!)
Az EU-csúcs után az európai miniszterelnökök tanácskozásával folytatódott a munka Brüsszelben, amelynek témája természetesen a szomszédban dúló háború volt. A tárgyaláson néhány ország megint felvetette, hogy az Oroszországot sújtó szankciókat ki kell terjeszteni az energiára, szénre, gázra, olajra, de még az ukrán elnök is ezt kérte, aki videón keresztül vett részt az ülésen. A kérést azonban elutasították, mivel Magyarországon a gáz 85 százaléka Oroszországból jön, az olajnak meg több mint 60 százaléka. Más országok is hasonló cipőben járnak, ezért sikerült a magyar érdeket érvényesíteni. A tárgyalások folytatódnak ma, a téma pedig az elszabadult energiaárak lesznek.Nem mondott igazat a baloldal jereváni rádiója – Újabb uniós pénzek jönnek Magyarországra
Háromszázmillió euró uniós forrás nyílhat meg rövidesen Magyarország számára; Orbán Viktornak az Európai Bizottság elnökéhez címzett levele nyomán a testület lehetővé tette, hogy hazánk előleget kapjon az EU egyik újjáépítési alapjából – nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Brüsszelben Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.Orbán Viktor: Megvédjük Magyarország érdekeit!
Orbán Viktor részvételével elkezdődött csütörtökön a brüsszeli NATO-csúcs, ezt követően délután az európai uniós országok vezetőinek csúcsértekezletére kerül majd sor. Mindkét esemény fókuszában az egy hónapja kirobbant orosz-ukrán háború és annak következményei állnak.Orbán Viktor: meg kell védeni mindazt, amit az elmúlt tizenkét évben Magyarországnak sikerült megvalósítania
Orbán Viktor szerdai videonyilatkozatában jelentette ki, hogy Magyarország nemzeti érdekeit meg kell védenünk, a következő két napban Brüsszelben kell helytállnunk. A kormányfő egyúttal hangsúlyozta a közelgő választás sorsdöntő jelentőségét is.Orbán Viktor: Magyarország energiaellátását biztosítottuk (Videó!)
A legfontosabb ügyet számunkra kedvező módon rendeztük el: nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, vagyis Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozója után feltöltött Facebook-videójában, péntek hajnalban.Orbán Viktor: nem lesz uniós szankció sem az orosz gázra, sem az olajra, Magyarország energiaellátása biztosítva van (Videó!)
Orbán Viktor péntek hajnalban, a Facebook-oldalán jelentkezett be Versailles-ból, az uniós állam- és kormányfők rendkívüli, kétnapos csúcstalálkozójáról, ahol megtárgyalták a gazdasági kérdéseket is. A miniszterelnök videójában drámainak nevezte a háborús helyzetet és egyúttal kijelentette, hogy Magyarország energiaellátása biztosított.Uniós csúcs: Macron szerint a háború hatására az EU gyorsabban és erősebben változhat
Emmanuel Macron szerint a koronavírus-járvány hatására változásnak indult Európai Unió "még gyorsabban és még erősebben fog változni" az ukrajnai háború hatására. A francia államfő ezt csütörtökön az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnaposra tervezett informális találkozója előtt mondta, amelyet az EU soros elnökeként Franciaország a versailles-i kastélyban rendez.Orbán Viktor: nem fogjuk hagyni, hogy bárki belesodorja Magyarországot ebbe a háborúba
Hajnali fél háromkor jelentkezett be az EU-csúcsról a magyar miniszterelnök a közösségi oldalán és arról számolt be, hogy a tagországok állam és kormányfői egyetértettek abban, hogy semmilyen konfliktushelyzetre nem jelentheti a megoldást a háború. Oroszország háborús lépéseit pedig közösen ítélték el, egységesen ezért szankciók bevezetéséről is döntöttek.Ajánljuk még















