eu–nyugat-balkán csúcstalálkozó
Továbbra sincs csatlakozási céldátum a nyugat-balkáni országok számára
A nyugat-balkáni térség az európai családhoz tartozik, közösek az értékek, és a sorsok is. Erről beszélt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a szlovéniai Brdóban megtartott EU–nyugat-balkáni csúcstalálkozón. Ennek ellenére sem fogadták el a balkáni államok 2030-as csatlakozási céldátumát – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Orbán Viktor szerint az EU-nak változtatnia kell az energiaárakra vonatkozó politikáján
Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően. A kormányfő Frans Timmermanst tette fő felelőssé az energiaárak emelkedése miatt, mert a politikus rossz számításokat végzett. Rövid nyilatkozatában a kormányfő úgy vélte, legalább részben az Európai Bizottság hibája, hogy az árak megemelkedtek.Orbán Viktor az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra utazik
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a szlovéniai Brdóba utazik, ahol este részt vesz az Európai Uniós állam- és kormányfői számára szervezett kötetlen munkavacsorán, majd másnap az EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Hozzátette: az Európai Tanács informális munkavacsorája előtt sor kerül a visegrádi országok miniszterelnökeinek szokásos egyeztetésére a magyar V4-elnökség szervezésében.Orbán Viktor részvételével megkezdődött az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozó
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével megkezdődött az Európai Unió tagállamai és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozója, amit a koronavírus-járvány miatt ezúttal videokonferencia keretében tartanak meg. A megbeszélésen szóba kerül az európai integrációs perspektíva megerősítése a térség államai számára, az aktuális biztonsági kihívások, így a migráció témája, valamint az Európai Bizottság gazdaságfejlesztési terve is. Kiemelt fontosságú lesz a koronavírus-járvány elleni védekezés ügye; az Európai Unió segítséget nyújt a Nyugat-Balkán számára a járvány elleni védekezéshez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerda délután.Ajánljuk még