Nemrég még Orbánt gyalázták és autókkal jöttek Bécsből a „menekültek kiszabadítására”Pilhál Tamás Vezércikk 2020 november 3. Ilyenkor, persze, kötelező azonnal ájtatos képet ölteni, rátenni a profilunkra az éppen terrortámadással sújtott állam zászlaját, és ismételgetni: „Nem félünk!” Meg: „JeSuisBécs”. Hát a fenéket! Tele a hócipőnk a pózőrökkel! 2015 óta erre figyelmeztetünk – hiába. Mintha a falnak beszélnénk. Csak szidalmat kapunk cserébe. Azóta is százezrével hurcolja be Európába a potenciális terroristákat a neomarxista-libernyák őrület. Európa egyre gyorsulva zuhan a pokolba. Igenis félünk – de a félelem jó, a félelem adrenalint termel, cselekvésre késztet! Például arra – reméljük, arra –, hogy a barbár megszállókat végre az utolsó szálig kitoloncoljuk a földünkről, szálláscsinálóikat pedig útnak indítsuk Észak-Afrika felé – úszva. Európa csak így menekülhet meg.
Részeg embert nehéz kiütni, de ez az Orbán-saller hazavágta JunckertPilhál Tamás Vezércikk 2019 április 2. Már most látszik: kár volt leszedetni az útmenti Isiászos-plakátokat. Pohár Úr ugyanis hálálkodás helyett úgy rázza az öklét, mint szomjas uniós vezető a kiürült vodkaautomatát. Idegengyűlölettel vádolta meg Orbán Viktort, aki viszont egyetlen válaszmondatával kiütötte őt. Nem mintha Juncker magától nem lenne folyton kiütve... A történet nem tanulságok nélküli.
Volt katonatársa szerint Ruszin-Szendi egy nepotista szélhámos Forró drót szeptember 12. Volt katonatársa szerint a Tisza Párt Toka tábornoka, Ruszin-Szendi Romulusz nyakig benne lehetett a kecskeméti repülőbázisra való betörési ügyben.
Magyar Péter összecsinálta magát a nemzeti konzultációtól Forró drót szeptember 12. Tisza Párt megijedt a demokráciától. Történt ugyanis, hogy amint bejelentették, hogy nemzeti konzultációt tartanak a Magyar Péter bandája által tervezett adóemelésről, Bütyök és barátai azonnal feljelentést tettek. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy milyen vádak alapján.
A Kutyapárt politikusa Charlie Kirk kivégzését ünnepli - Milyen ember az ilyen? Forró drót szeptember 11. Ez a legalja, kivetkőzve magából ünnepli Charlie Kirk meggyilkolását Jánosi Gergő, kutyapárti politikus.
Visszavonják azoknak a külföldieknek a vízumát, akik Kirk meggyilkolása után „dicsőítik az erőszakot” Forró drót
A liberális MSNBC kirúgta elemzőjét, aki szerint Charlie Kirk saját magának köszönheti a kivégzését Forró drót