európai bizottság
Alapjogokért Központ: az Európai Bizottság nem az emberek gondjaira reflektál, hanem saját politikai ideológiáit erőlteti a társadalmakra
Az Alapjogokért Központ keddi sajtótájékoztatójának fókuszában az Európai Bizottság (EB) munkájának hatékonysága, az uniós polgárok szükségleteire adott válaszok minősége állt. A Központ az Érdekképviseletnek álcázott öncélú politika-alkotás című tanulmányában arra világít rá, hogy a bizottsági prioritások sokszor egy brüsszeli buborékban születnek, és nem reflektálnak az olyan valós problémákra, mint a migráció vagy a koronavírus-járvány. Az Alapjogokért Központ által vizsgált Eurobarometer-felmérések alapján az állampolgárok nem gondolják úgy, hogy az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívások között ideológiai jellegű kérdéseknek is helye lenne, az EB azonban ritkán veszi figyelembe ezeket az állampolgári igényeket. Jó példa erre, hogy az uniós állampolgárok komoly intézkedéseket vártak a terrorizmus elleni fellépés, a migráció, az egészségügy, a szociális, a munkához kapcsolódó kérdésekben, a bizottság mégsem mutatott érdemi kezdeményezőkészséget ezekkel kapcsolatban. Tovább súlyosítja a helyzetet, hogy a COVID okozta rendkívüli helyzet során sem lépett hátrébb az EB a saját politikai agendájának érvényre juttatásában; ugyanannyi politikai, vagy ideológiai töltetű javaslattal állt elő az idei évre is, mint tavaly. Nem kérdés: ezek az új javaslatok jelentős része azt célozza, hogy az uniós intézmény az általa renitensnek kikiáltott országokat – élükön Magyarországgal – próbálja sarokba szorítani.Uniós szóvivő: az EU további 90 millió adag oltóanyag leszállítását követeli az AstraZenecától
Az Európai Bizottság további 90 millió adag koronavírus elleni vakcina június vége előtti leszállítását akarja jogi eszközökkel kikényszeríteni a brit-svéd AstraZeneca gyógyszercégnél – közölte Stefan De Keersmaecker, a brüsszeli testület illetékes szóvivője a bizottság keddi sajtótájékoztatóján.Európa érdeke a Nyugat-Balkán segítése – Interjú Várhelyi Olivérrel
Európának járványvédelmi és gazdasági újraindítási érdeke is a Nyugat-Balkán országainak segítése oltóanyaggal – mondta az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja a térségben tett látogatása után. Várhelyi Olivér a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorának vendége volt.EU-biztos: bizalomhiány alakult ki az AstraZenecával szemben
Bizalomhiány alakult ki az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártóval szemben a lassú szállítások miatt, ezért nem hosszabbítja meg a vakcinavásárlási szerződést a céggel az Európai Bizottság – mondta vasárnap a VRT holland nyelvű belga köztévének Didier Reynders uniós biztos.Az Európai Bizottság még nem újította meg a szerződését az AstraZenecával
Az Európai Bizottság még nem újította meg az AstraZenecával júniusban lejáró szerződését – közölte vasárnap Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos egy nappal azután, hogy az Európai Unió jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést.Az EU jóváhagyta az 1,8 milliárd adag Pfizer/BioNTech-vakcina beszerzéséről szóló szerződést
Az Európai Bizottság jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést – jelentette be Ursula von der Leyen Twitter-üzenetében szombaton. Az Európai Bizottság elnöke közölte azt is: a Pfizer/BioNTech vállalatokkal létrejött újabb, harmadik szerződés kilencszázmillió adag, koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további kilencszázmillió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével 2022-ben és 2023-ban.Szili Katalin: köszönet azoknak, akik Székelyföldért megmozgatták Európát
Tegnap éjfélkor sikeresen befejeződött a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése. 1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett tizenegy országból sikerült a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni. Ez újabb futamgyőzelmet jelent, hiszen a következő feladat lesz az aláírások hitelességi vizsgálata, amit a tagországok illetékes hatóságai végeznek, majd az Európai Bizottsághoz kerül benyújtásra – olvasható Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleményében.Lemondásra szólította fel Věra Jourovát a CÖF-CÖKA
Azonnali hatállyal mondjon le az Európai Bizottság alelnöke! Jourová asszony kecskére bízta a káposztát! – írja közleményében a CÖF-CÖKA vezetősége. Hozzátették, hogy azért szólítják fel lemondásra az alelnököt, mert a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának Magyar Gábort, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságának munkatársát nevezték ki. Az „emigrációban” élő Magyar Gábor a baloldali miniszterelnök-casting lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság elnökének, a baloldal ügyvédjének, Magyar Györgynek a fia.Von der Leyen: az EU kész megvitatni a szellemitermék-védelem ideiglenes felfüggesztését a vakcinák esetében
Az Európai Unió kész megvitatni az Egyesült Államok által támogatott javaslatot a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogainak ideiglenes felfüggesztéséről – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a firenzei European University Institute európai szemináriumán videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében, csütörtökön.Ajánljuk még
















