európai bizottság
Az új EU-s szótár szerint kerülendő az anya és az apa megnevezés
Kezdetét vette az Európai Bizottság által szorgalmazott LMBTQ 2025 stratégiában lefektetett genderdogmák megvalósítása – hívta fel a figyelmet a CitizenGO. A konzervatív érdekvédelmi szervezet rámutatott: az európai vezetők és bürokraták komolyan gondolják a társadalmi és intézményi struktúrák teljes átalakítását, amelyet szemléletesen bemutat az a két dokumentum is, amelyet az Európai Parlament március 11-én fogadott el.Az Európai Bizottság elismerte, hogy rosszabb vakcinaszerződéseket kötött, mint a britek
Az Európai Unió rosszabb szerződést kötött az AstraZenecával, mint az Egyesült Királyság – erről nyilatkozott az elmúlt hetekben a brit egészségügyi miniszter és az AstraZeneca vezérigazgatója is. Ezzel kapcsolatban a V4NA hírportál levélben fordult az unió egészségügyi biztosához, Sztella Kiriákidészhez és az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez is. Azt szerették volna megtudni, hogy szándékosan vagy tudatlanságból írt-e alá az egészségügyi biztos rosszabb szerződést, mint a britek. A V4NA kérdéseire reagálva meg sem próbálták tagadni, hogy nincs semmilyen garancia, biztosíték, amit a gyártónak vállalnia kellett volna.Brüsszel végre megértette, hogy helyben kell kezelni a migráció kiváltó okait
Az uniónak a stabilitásra, mindenekelőtt a migráció kiváltó okaira összpontosítva kell támogatnia a dél-mediterrán térség országait, így Algériát, Marokkót, vagy Líbiát is – hangzott el az unió emberi jogi albizottságának keddi ülésén. Kedvező változások már vannak, például az, hogy az Európai Bizottság az eddigiektől eltérően a problémákat helyben, az adott afrikai országokkal együttműködve kezelő stratégia mentén képzeli el a jövőt – mondta el Tarrósy István, az Afrika Kutatóközpont vezetője a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.Az EP baloldali politikai nyomásgyakorlást folytat
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a "jogállamiságinak füllentett kérdésben" – mondta a Fidesz–KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Egymásnak feszült az Európai Parlament és az Európai Bizottság a jogállamisági feltételrendszer miatt
Az Európai Parlament (EP) kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával – szögezték le az EP képviselői csütörtökön, a brüsszeli plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásukban.Az EU globális egészségügyi csúcstalálkozót hív össze a jövőbeni járványok megelőzésére
Az Európai Bizottság Olaszországgal közösen globális egészségügyi csúcstalálkozót hív össze május 21-re a jövőbeni járványok megelőzése és kezelési módjainak áttekintése céljából – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitter-oldalán közzétett üzenetében csütörtökön. A csúcstalálkozóra videoösszeköttetésen keresztül kerül sor.Brüsszel új intézkedést vezet be a módosított oltóanyagok engedélyezésének felgyorsítására
Az Európai Bizottság új, azonnali intézkedést vezet be a koronavírus elleni módosított oltóanyagok engedélyezésének felgyorsítására, ezt követően elegendő lesz kevesebb kiegészítő adatot benyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az ilyen vakcinák engedélyezéséhez – közölte az uniós végrehajtó testület szerdán.Bírósági eljárást indítottak az Európai Bizottság döntése ellen a Minority SafePack kezdeményezői
Az Európai Unió Bíróságán indított eljárást a Minority SafePack (MSPI) kezdeményező bizottsága az Európai Bizottság (EB) elutasító döntése ellen – tudatta szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).Az Európai Bizottság szigorította a vakcinák kivitelének ellenőrzését
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új kritériumokat vezet be a koronavírus elleni oltóanyagok unión kívüli exportjára vonatkozóan, így kívánja fokozni a vakcinák kivitelének átláthatóságát. A testület úgy döntött: egyértelműbb jogot biztosít arra, hogy engedélyhez lehessen kötni a vakcinák szállítását olyan országokba, ahol már eleve magas a beoltottsági arány, vagy olyanokba, amelyek maguk nem exportálnak oltóanyagkészleteikből.Ajánljuk még

















