európai reneszánsz
Magyarország az új európai reneszánsz fókuszpontja – Az EP-ben már megvédte a magyarokat a széttöredezett konzervatív oldal – Hoz-e változást az olasz választási eredmény?
Mintha fizettek volna érte, úgy álltak sorba az Európai Parlament baloldali politikusai, hogy szűk néhány percben a legképtelenebb hülyeségekkel vádolják meg Magyarországot a Delbos-Corfield-jelentés általános vitájában, ezért is siklott el a figyelem afölött, hogy a két legnagyobb konzervatív frakció, az euroszkeptikus Identitás és Demokrácia, valamint a jobbközép Európai Konzervatívok és Reformerek teljes mellszélességgel áltak ki hazánk mellett, és ez előrevetíti az európai reneszánsz gondolatában közös nevezőre jutó konzervatív pártok európai összefogásának lehetőségét. A Fidesz eddig kivárt, melyik frakcióhoz is csatlakozzon – ezzel párhuzamosan egy teljesen új frakció alapítása is felmerült –, de ahhoz, hogy az európai reneszánsznak kellő súlya legyen Brüsszelben, szükséges volt a jobboldal előretörése, amely a francia elnökválasztás idején még meghiúsult, de az olasz választásokkal megvalósulni látszik. Kérdés, van-e egyáltalán létjogosultsága a konzervatív összefogásra összpontosítani egy egyre elmélyülő háború konfliktus árnyékában, vagy éppen most van csak értelme igazán.Meloni, Orbán és Salvini összefogásával jöhet el az európai reneszánsz?
Az olasz jobbközép szövetség győzelme jelentősen megváltoztathatja az erőviszonyokat Európában. Évek óta formálódik egy új erő, amely véget vetne az alapvetően baloldali dominanciának az Európai Parlamentben. Ez az a testület, amely állandóan politikai nyomást igyekszik gyakorolni a brüsszeli döntéshozó szervekre, különösen is az Európai Bizottságra. Az EP 2010 óta folyamatosan különböző jogállamisági eljárások alá veti Magyarországot, egyfajta boszorkányüldözést folytat hazánkkal szemben. Azok után, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból megindultak az egyeztetések Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke, Orbán Viktor és a lengyel kormányfő között. A formálódó mozgalmat európai reneszánsznak nevezik az együttműködő felek. Az olasz jobboldal győzelme új lökést adhat az európai reneszánsznak.Az olasz és lengyel jobboldal után Spanyolország is csatlakozik a magyar kormány uniós politikai stratégiájához
A Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében Európa cenzúrázatlanul címmel szerveztek konferenciát. A beszélgetés érintette korunk minden problémáját, a határvédelemtől a koronavírus-járványon át a klímaváltozásig, illetve a techcégek világuralmi törekvéseit és a magyar családpolitikát. A konzervatív újjászületés reményében a nemzeti érdekek mentén tevékenykedő politikusok kezdenek egymásra találni, így Matteo Salvini és Mateusz Morawieczki után most Santiago Abascal, a harmadik legfontosabb spanyol politikai párt, a VOX elnöke látogatott el Magyarországra. A konzervatív politikus Győri Enikővel, kormánypárti európai parlamenti képviselővel, egykori uniós államtitkárral és madridi nagykövettel és Farkas Vajk diplomatával beszélgetett a hazáját drámaian sújtó bevándorlási krízisről, társadalmi hatásokról, demográfiai jelenségekről.Novák Katalin a Pesti Riporterben: a valódi jobboldal legerősebb európai vezetői találkoztak Budapesten (Videó)
A valódi jobboldali pártok legerősebb európai képviselői találkoztak Budapesten múlt csütörtökön – mondta a Pesti Riporterben Novák Katalin, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnöke, családügyi miniszter Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Liga vezetőjének találkozójáról. Novák Katalin Salvini a Mandinernek kifejtett álláspontját, miszerint a reneszánsz névre hallgató új szövetség (amelynek az olasz politikus szerint egyik motorja és lelke Orbán Viktor) egyszer Európa és az unió legerősebb koalíciója lesz, igen ambíciózus tervnek nevezte. Mint mondta, "mi egy közepes méretű ország vagyunk, nem törekszünk arra, hogy megmondóemberek legyünk Európában, ellenben jó szövetségeket szeretnénk kötni, amelyek révén befolyásolhatjuk a jövőnket". A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat és felülkerekedjenek a kontraszelektált, brüsszeli székekben megmelegedett, balra húzó politikusokon. Ha ez a reneszánsz megtörténik, az valóban a jobboldal újjászületése lesz Európában – érvelt a Fidesz alelnöke.Salvini: Orbán az új európai jobboldal egyik lelke, motorja
Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga vezetője nagycsütörtökön a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel látogatást tett Orbán Viktor magyar kormányfőnél. A megbeszélés apropója egy új, konzervatív, keresztény hagyományokra épülő politikai család létrehozása volt, miután a Fidesz kilépett az egyre inkább a liberálisok táborába sodródó Európai Néppártból. Orbánnak kellenek a megbízható szövetségesek, a Ligának pedig a támogatás nemzetközi szinten is. Salvini a Mandiner nyomtatott változatának adott, csütörtökön megjelent interjújában beszámolt a magyar kormányfőnél tett látogatás sarkalatos pontjairól, illetve az új értelmet és irányt kereső európai reneszánsz gondolatáról. A Liga vezetője úgy véli, Orbán Viktor az új európai jobboldal egyik lelke, egyik motorja. A témában a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában ma este hétkor megszólal Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter is.Újabb magyargyűlölő románt sztárol a Momentum, Gyurcsányék ördögi szintre süllyesztették a halálkampányt – Deák Dániel a Karanténvlogban
Az e heti Karanténvlogban Szabó Gergő és csapata az ellenzék újabb hazugságai, demagógiája mellett időt szakított Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozójára is. A szokásos páros, Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellett a péntek esti vendég Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélgetett a srácokkal. Bemelegítésként Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke aggódott a kisnyugdíjasokért, azonban érdekes módon az nem jutott eszébe, hogy amikor a szocik voltak hatalmon, akkor valóban magasról tettek a nyugdíjasokra. Tóth szerencsére mindenfajta izgalom és szégyenérzet nélkül volt képes tökéletesen elfelejteni a múltat, de ebben nála sokkal jobb a Gyurcsány-féle DK, amelynek politikusai képesek voltak a kormányt halálkormányzással vádolni, több tízezer halottról hazudni és elszámoltatásról fröcsögni, miközben saját párttársaikat és szimpatizánsaikat lebeszélték a keleti vakcinákról. Sajnos többen meg is haltak, Gyurcsányéknak mégis van bőr a képükön a kormányt hibáztatni. Előkerült a Karanténvlogban a Momentum újabb románbarátsága is, hiszen Fegyőrék pártja most azt a Laura Codruţa Kövesit sztárolja, aki erdélyi magyar politikusok egész sorát lehetetlenítette el, koholt vádak alapján többen előzetes letartóztatásba is kerültek, és több évbe került, amíg tisztázták magukat. Végül Szabó Gergőék nem hagyhatták ki Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki találkozóját sem, nem úgy, ahogy a baloldali sajtó, akik igyekeztek minél inkább elhallgatni a találkozó történéseit és jelentőségét. Nézzétek meg most is a Karanténvlogot, és áldott, boldog húsvétot kívánunk minden kedves nézőinknek!Ajánljuk még