Pesti Srácok

Novák Katalin a Pesti Riporterben: a valódi jobboldal legerősebb európai vezetői találkoztak Budapesten (Videó)

A valódi jobboldali pártok legerősebb európai képviselői találkoztak Budapesten múlt csütörtökön – mondta a Pesti Riporterben Novák Katalin, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnöke, családügyi miniszter Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Liga vezetőjének találkozójáról. Novák Katalin Salvini a Mandinernek kifejtett álláspontját, miszerint a reneszánsz névre hallgató új szövetség (amelynek az olasz politikus szerint egyik motorja és lelke Orbán Viktor) egyszer Európa és az unió legerősebb koalíciója lesz, igen ambíciózus tervnek nevezte. Mint mondta, "mi egy közepes méretű ország vagyunk, nem törekszünk arra, hogy megmondóemberek legyünk Európában, ellenben jó szövetségeket szeretnénk kötni, amelyek révén befolyásolhatjuk a jövőnket". A Fidesz célja, hogy Európa friss, tettrekész, erőt sugárzó és valóban jobboldali pártjai megerősítsék a nemzetállamokat és felülkerekedjenek a kontraszelektált, brüsszeli székekben megmelegedett, balra húzó politikusokon. Ha ez a reneszánsz megtörténik, az valóban a jobboldal újjászületése lesz Európában – érvelt a Fidesz alelnöke.

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, az olasz Liga vezetője nagycsütörtökön a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel látogatást tett Orbán Viktor magyar kormányfőnél a Karmelita kolostorban. A megbeszélés apropója egy új, konzervatív, keresztény hagyományokra épülő politikai szövetség létrehozása volt, miután a Fidesz kilépett az egyre inkább a balliberálisok táborába sodródó Európai Néppártból. Erről is kérdezte Ferkó Dániel a Pesti Riporterben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnökét, aki az előkészületekben, valamint a tanácskozáson is részt vett. Novák Katalin a Pesti TV műsorában elmondta: a mainstream média által tálalt percepció köszönőviszonyban sem volt a valóságos eseményekkel a találkozót követően.

– fogalmazott a miniszter. Úgy vélekedett: ha megnézzük, hogy nemzetközi viszonylatban mekkora érdeklődést váltott ki a három vezető találkozása, az sokat elárul arról, hogy vannak olyan országok, ahol a véleményformálók felismerték, hogy itt egy jelentős esemény történt.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Jelezte: érdemes a találkozó hátterével is foglalkozni. Mint fogalmazott, azzal, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, azzal egy korszakot zártak le.

– jelentette ki Novák Katalin. Hozzátette: ez a lépés egyúttal jelentős mozgásteret nyitott meg a Fidesz számára, amelynek következtében szét lehet nézni, hogy "kik vannak a pályán".

– fogalmazott a miniszter. Megjegyezte: olyan formációkkal kerültek kapcsolatba, akiknek esetében valódi keresztény-konzervatív pártokról van szó, és azt tapasztalták, hogy az EPP-től jobbra, a valódi jobboldalon lévő közösségeké egy gazdag világ. A formálódó új szövetség fontos és reális célkitűzései közül Novák Katalin a nemzetállamok megerősítésének fontosságát hangsúlyozta a Pesti Riporterben, kiemelve: nem abban kell gondolkozni, hogy a föderális-globális brüsszeli irányítás hatáskörét hogyan lehet bővíteni, és hogyan lehet ebbe az intézményrendszerbe minél több saját embert delegálni, hogy minél inkább egy "vízfej" irányába menjen Európa, hanem ez ellen, az emberektől távol álló bürokratikus berendezkedésnek kell ellenpólust biztosítani.

– jelentette ki.

Erről Matteo Salvini a Mandinernek egyébként azt mondta: "az új mozgalmat európai reneszánsznak hívjuk, célunk, hogy az első számú erő legyünk az európai intézményeken belül és kívül". Az interjú összefoglalója ITT olvasható vissza.

A Fidesz alelnöke ugyanakkor kiemelte:

Orbán Viktor lehet Európa új arca?

Orbán Viktor szerepéről az új európai jobboldalon Novák Katalin úgy vélekedett, hogy az ő reputációja óriási, és még akik támadják, azok is elismeréssel nyilatkoznak zárt ajtók mögött a miniszterelnök politikai érzékéről. (Salvini a Mandinernek Orbánt az új szövetség motorjának és lelkének nevezte.)

– húzta alá Novák. A miniszter ugyanakkor hozzátette: nem szabad azt sem elfelejteni, hogy hazánk egy legfeljebb közepes méretű ország, ez pedig a politikai realitások határait is megszabja.

– jelentette ki. Mint fogalmazott, Magyarországnak szövetségesekre van szüksége, és itt nemcsak az újonnan formálódó szövetségre, hanem a V4-ekre is kell gondolni, amelyben négy különböző pártcsaládból érkező pártok által vezetett ország fog össze. Emellett hazánk szerepét meghatározónak nevezte a nyugat-balkáni régióban is, ahol Magyarország szintén vezető szerepet tud betölteni. A miniszter kiemelte továbbá, hogy a szövetségeseket keresve

Salvini azon felvetéséről, miszerint ha az európai jobboldal egységesen összefog, létszám tekintetében a néppárti többséget is veszélyeztethetik, Novák Katalin azt mondta, hogy nem feltétlenül rendezhető ez a kérdés egyszerű számtani összeadással.

– fogalmazott a miniszter. Megjegyezte továbbá, hogy bár a néppárt balra tolódott és már nemcsak taktikai szövetséget kötött a baloldallal, hanem gyakorlatilag minden pontban kiegyeztek – és a vezetők deklaráltan kimondják, hogy ez már nem egy jobboldali párt –, még mindig vannak benne jobboldali formációk.

– fogalmazta meg a témával kapcsolatos zárógondolatait Novák Katalin, akit az interjúban arról is kérdeztünk, hogy hogyan halad a kismamák oltása, illetve mit szól Gyurcsány Ferenc legújabb parlamenti gyűlöletcunamijához, amiben a koronavírus-járvány apropóján azt ígérte: tömeggyilkosságért fogja börtönbe záratni a kormány tagjait.

Az új európai patrióta szövetség témájában érdemes visszaolvasni Novák Katalin tavalyi, a PestiSrácok.hu-nak adott interjúját, amit azután adott, hogy februárban, még éppen a járvány előtt Rómában járt Orbán Viktorral, a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián. Az interjúban a keresztény szabadság eszménye mellett tört lándzsát. Ahogy megfogalmazta: "nem kell a fiatalokra semmit ráerőltetni, nem szabad véleménydiktatúrát bevezetni. A magukat liberálisnak mondók csak egyféle ideológiát hajlandóak eltűrni, pedig teret kell engedni az emberek alapvető, természetes értékrendjének." Az interjúnak létezik angol változata is, ami ITT érhető el.

A Pesti TV nézője Petryről kérdezte az alelnököt

Végül nézőnk, Brenner Dominik tett fel Skype-on kérdést Novák Katalinnak arról, hogy Petry Zsoltot, a Hertha BSC kapusedzőjét kirúgták a klubból, mert a liberális mainstreammel ellenkező álláspont fogalmazott meg a migrációról és családról. Novák Katalin, mint mondta, elolvasta Petry Zsolt nyilatkozatát, de nem találta meg benne a kirekesztő, gyűlöletkeltő sorokat. Ellenkezőleg: kifejezetten toleráns volt más véleményekkel kapcsolatban, de vette a bátorságot, hogy a sajátját is megossza a liberális mainstreammel szemben. Kiderült, hogy a liberális véleményszabadság valójában egy liberális véleménydiktatúra.

Várjuk olvasóink jelentkezését élőben, Skype-kérdezőnek a [email protected] email-címünkre!

Békés Márton a XXI. század európai jobboldaláról

A Pesti Riporter második részében Békés Márton történésszel, a Terror Háza kutatási igazgatójával beszélgettünk a XXI. Század Intézet rendezvénysorozatáról, amelynek a célja a konzervatív értékek mentén tevékenykedő politikai, szellemi erők nemzetközi szintű összefogása. Békés többek között reagált Frank Füredi szociológus véleményére is, ami arról szól, hogy az Egyesült Államok miként terjeszti a kozmopolitizmust a világon.

A Pesti TV minden nap 18 órától jelentkezik új műsorokkal, a Pesti Riporter minden hétköznap 19 órától látható. Nézze a műsort, szóljon hozzá élőben a Pesti TV Közösség csoportunkban, vagy jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.