európai unió
Fekete-Győr: A májusi EP-választáson a Fidesznek a Momentummal kell megküzdenie
Személyesen is jó viszonyt ápolok Guy Verhofstadtal – mondta a Mandinernek adott, hétfőn megjelent interjújában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, akit a portál abból az alkalomból kérdezett meg, hogy nemrég ért haza amerikai útjáról, és pártja a múlt héten csatlakozott Verhofstadt liberális EP-pártjához. Fekete-Győr beszélt az önkormányzati választásokról, az EU-ról, Amerikáról, a metoo-mozgalomról. Elárulta, hogy még sosem járt Kárpátalján, és kijelentette: Donald Trump Orbán Viktorral ellentétben foglalkozik nőügyekkel.Tusk nácikkal riogatta Európát
Élesen bírálta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke egy szombati beszédében Donald Trump amerikai elnököt amiatt, hogy az szerinte ellenzi egy "erős és egységes" Európa gondolatát. Egy interjúban arról is beszélt, az EP-választáson nem zárható ki, hogy két irányzat kerekedik majd felül, egyfelől az Európa-ellenesek, nacionalizmusra összpontosítók a barnaingesek színeiben, másfelől az, amelyik a lehető legszorosabb uniós integrációt akarja elérni.Morvai: Gyurcsánynál jobban senki nem taposta sárba az európai értékeket, neki mégis elnézték
"Ott voltam a magyarországi tüntetéseken, a tiltakozókkal együtt viseltem el a könnygázt, láttam lovasrohamot, kardlapozást, részt vettem az ártatlanul bebörtönzöttek tárgyalásain, aztán meg kellett érnem, hogy mindez az Európai Parlamentben nem érte el egy Reding, egy Tavares, vagy egy Sargentini érzékenységi küszöbét" - nyilatkozta portálunknak Morvai Krisztina, hozzátéve, hogy a manapság oly gyakorta emlegetett európai értékeket Gyurcsány Ferenc a sárba tiporta, az Unió mégis mindent elnézett a szemkilövető miniszterelnöknek. Az EP-képviselő nemrégiben megjelent, Tíz év az Európai Parlamentben című könyvével kapcsolatban arról is beszélt, 2010 óta diadalmenetben van Magyarország, példaképek lettünk az európai nemzetek számára, mivel megvédtük a határainkat, szuverenitásunkat.A szlovén vezetés még nem tudja, hogy támogatják-e az ENSZ migrációs csomagját
Szlovénia még nem döntötte el, támogatja-e az ENSZ globális migrációs csomagját. A szlovén balközép koalíciós kormány a megváltozott nemzetközi körülmények miatt még egyszer megvitatja az ENSZ globális migrációs csomagját, illetve azt, hogy az abban foglaltak negatívan hathatnak-e Szlovéniára, amely idén növekvő migrációs áramlással nézett szembe.Kemény szavakkal bírálta az Egyesült Államokat az iráni legfelsőbb vezető
Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetője kijelentette szombaton egy több ezer diák előtt elmondott beszédében, hogy az Egyesült Államok az 1979-es iráni iszlám forradalom óta - amelyben megbuktatták a Nyugat támogatta uralkodót - mindmáig nem tudta helyreállítani hatalmát Irán felett - közölte az iráni állami tévé.Benedict Kiely: A keresztény Magyarország nem tűri az elnyomást, még ha azt "európai értéknek" is nevezik
Talán érdemes egy pillantást vetni Belgiumra vagy Hollandiára annak felismeréséhez, mit tekint értéknek az Európai Unió: az eutanáziát, abortuszt, no-go zónákat - amelyek számos iszlamista terroristák neveltek ki -, és ahogy Ferenc pápa is rámutatott, a negatív születési arányokat - fogalmazta meg Benedict Kiely atya a Magyarország és Európa viszonyával foglalkozó, A homokra épült ház című esszéjében. A konzervatív FirstThings.com-on megjelent írásban hozzáteszi, a kereszténységnek az Európai Unió alkotmányából történő kitagadásának egyenes következménye, hogy a materialista és progresszív elit mára a kulturális és demográfiai űrt migránsokkal kívánja kitölteni. Kiely ugyanakkor arról is ír, semmi nem annyira meghatározó élmény, mint ellátogatni a magyar Parlamentbe, és fölfedezni Szent István koronáját az épület központjában kiállítva. A gesztus, hogy Magyarország első keresztény királyának koronáját az ország házának epicentrumába helyezték, világosan kifejezi, Magyarország volt és lesz keresztény nemzet.Az euróövezetben tízéves mélyponton stagnált a munkanélküliségi ráta szeptemberben
Közel tízéves mélyponton stagnált a munkanélküliségi ráta szeptemberben az euróövezetben, az EU-ban pedig több, mint tizennyolc éves mélyponton állt az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán közzétett kimutatása szerint.A jövő évi EP-választásokra készül a Fidelitas
A Fidelitas erős, építő és cselekvő szervezet, amelynek munkája elengedhetetlen lesz a jövő évi európai parlamenti (EP) és önkormányzati választásokkor – hangoztatták a Fidesz ifjúsági szervezete soproni kongresszusának sajtónyilvános részében a felszólalók szombaton.Ajánljuk még

















