európai unió
Nagy Ervin: Enclosure Magyarországon
Talán csak néhány közgazdász, vagy történész, esetleg a tizenkettedikes gimnazista (aki most tanulja) vágja rá: tudom, „bekerítést” jelent! Amely fogalom alatt azt a 16. századi Angliában elindult gazdasági folyamatot értjük, mikor is egyes nagybirtokosok a közös legelőket, vagy az addig műveletlen területeket, illetve a parasztok által bérelt parcellákat kerítéssel vették körbe. Nos, valami hasonló küzdelem zajlik ma Magyarországon is akkor, mikor a kormány tudatosan építi fel a magyar identitású, nemzeti tőkés „osztályt”. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a „legelők” nálunk elaprózva, ez idáig jobbára idegenek tulajdonában volt. Ez mindenképpen bizakodó folyamat, amelyet azért nem árt kritikusan is szemlélni és ha szükséges, akkor finomhangolni.