európai unió
Csoda történt! Brüsszel elismeri a határvédelmi kiadásaink egy részét és valamennyit még meg is térít
Az Európai Unió és az Európai Bizottság elismer mintegy 300 millió eurót Magyarország extra kiadásaiból, amelyeket a schengeni határok védelmére fordított. Ez még nem minden, a közeljövőben ebből az összegből 54 millió eurót még megtéríteni is hajlandóak - hangzott el percekkel ezelőtt a Kormányinfón, ahonnan kollégánk tudósít majd bővebben.Juncker végre rájött, hogy az emberek akaratát kellene képviselni
Az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a ZDF német országos közszolgálati televíziónak.Macron: Orbán és Salvini szétszakítja az Uniót
Az Európai Unió szétszakításával vádolta Orbán Viktor kormányfőt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert a francia elnök csütörtökön. A Helsinkiben tartózkodó Emmanuel Macront az EFE spanyol hírügynökség idézte. A francia vezető szembeállította a haladáspárti víziót, amelyet elmondása szerint maga is oszt, Orbán Viktor és Matteo Salvini nemzeti jövőképével.Macron szorosabb együttműködést sürgetett az EU-ban
Szorosabb együttműködést sürgetett az Európai Unióban, mindenekelőtt az európai biztonság és védelem megerősítése mellett foglalt állást kedden Koppenhágában Emmanuel Macron. A francia államfő szerint Dánia is többet tehetne ennek érdekében.Szijjártó Péter felgyorsítaná az EU bővítését
Az Európai Uniónak (EU) meg kellene hoznia egy fontos döntést: fel kellene gyorsítania a bővítési folyamatot - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten kedden. Szijjártó Péter hivatalában fogadta Tudor Ulianovschit, a Moldovai Köztársaság külügy- és európai integrációs miniszterét. Egyeztetésüket követően a felek sajtónyilvános előadást tartottak Magyarország nagyköveteinek az őszi misszióvezetői értekezletén.Európa saját védelmének megszervezésére szólított fel Macron
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Franciaország a következő hónapokban programot készít elő az európai biztonság és védelem megerősítésére, amely a jövőben nem épülhet kizárólag az Egyesült Államokra.Német külügyminiszter: "Szuverén és erős" Európai Uniót kell építeni
Németország legfőbb külpolitikai célja a "szuverén és erős" Európai Unió felépítése - hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn Berlinben, a német nagykövetek szokásos éves konferenciáját megnyitó beszédében.A határvédelemnek köszönhetően felére csökkent a Montenegróba érkező migránsok száma
Felére csökkent a Montenegróba érkező migránsok száma azóta, hogy az ország megerősítette határvédelmét az Albániával közös szakaszon, és a rendőrség mellett a katonaságot is kirendelte a montenegrói-albán határra az illegális határsértések megakadályozására – közölte Vojislav Dragovic, a montenegrói határőrség parancsnoka.Bakondi: Európának meg kell védenie a külső határait
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint elsődleges, hogy az Európai Unió (EU) képes legyen külső határai őrzésére, az illegálisan a kontinensre érkezőket pedig vissza kell szállítani. Európa lehetőséget szalasztott el, Olaszország tudomásul veszi és levonja a következtetést – reagált Giuseppe Conte olasz miniszterelnök péntek este arra, hogy Brüsszel továbbra sem döntött a Diciotti nevű hajón tartózkodó migránsok áthelyezéséről.Ajánljuk még

















