európai Űrügynökség
Ferencz Orsolya: a nemzeti kutatóűrhajós-programban történő együttműködésről írt alá keretmegállapodást Magyarország és az Európai Űrügynökség
A nemzeti kutatóűrhajós-programban történő együttműködésről írt alá keretmegállapodást Magyarország az Európai Űrügynökséggel (ESA) – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a Facebookon csütörtökön közzétett videójában.A tudomány a magyar alaptörvény mellé állt – Az Európai Űrügynökség szerint is van különbség férfi és nő között
A apa férfi, az anya nő. A nemek között ugyanis vannak biológiai különbségek, még akkor is, ha ezt néhányan nem tudják feldolgozni. Furcsa módon éppen azok nem, akik szerint a tudomány szent és sérthetetlen. Az nyugati kormányhivatalok például előszeretettel követik a woke-ideológiát, hiszen mint tőlük megtudtuk, csak egy biológus tudja megmondani, hogy mi az a nő. A Európai Űrügynökség legújabb kutatásával tehát valószínűleg most írja ki magát a haladárok kedvencei közül, megállapították a gyengébbik nem biológiailag alkalmasabb a hosszú távú űrutazásokra.Szijjártó: már csak nyolc magyar űrhajósjelölt van versenyben
A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.Szijjártó: megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására
Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Portóban.2025-ben már újabb magyar mehet az űrbe
Történelmi lehetőség kínálkozik a magyarok előtt azzal, hogy az Európai Űrügynökség programján túl most egy speciális külön projektben vehetnek részt – mondta Ferencz Orsolya az InfoRádió Aréna című műsorában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján néhány héten belül megnyílik a lehetőség arra, hogy mindenki, aki jelentkezni kíván, a szükséges dokumentumokat fel tudja tölteni, addig pedig a NASA fizikai feltételrendszerét érdemes tanulmányozni – mondta Ferencz Orsolya.Várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség
Szerdától várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után először toboroz új űrhajósokat.Példátlan román siker: ők lehetnek az elsők, akiket kizárnak az Európai Űrügynökségből
Korábban már elvették Bukarest szavazati jogát, amiért 115 millió (!) euróval tartoznak a szervezetnek, azonban a kutatási pénzeket rendre felveszik.Műholdas adatok segítségével szemlélteti a járvány hatását egy új európai weboldal
Műholdas adatok segítségével mutatja be a koronavírus-járvány hatását egy új weboldal, amelyet pénteken indított el az Európai Űrügynökség (ESA) és az Európai Unió. A felhasználók egyebek között a légszennyezettségre, az ipari termelésre és a közlekedési aktivitásra vonatkozó adatokra kereshetnek rá az oldalon.Szijjártó: Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra
Továbbra is célunk, hogy magyar űrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra az évtized közepéig – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek pénteki videokonferenciáján.Ajánljuk még