evolúció
Pornó, zsarolás, mesterséges intelligencia – Dezse Vű
Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan azt a sci-fi filmekben és könyvekben annak idején megjósolták. Egy időben szentül hittük, hogy 2023-ra repülő autókkal járunk majd, ami nem történt meg. Van viszont mobiltelefonunk, közösségi médiánk, ami valljuk be, ebben a formában egyik írózseni jövendölésében sem szerepelt. És az AI, a mesterséges intelligencia sem úgy működik, ahogy gondoltuk; ennek az evolúciója is olyan irányba tart, amiről a legvadabb történetekben sem álmodtunk. A mesterséges intelligenciát jelenleg leginkább csetelésre és elképesztő műalkotások megrajzolására használjuk, de az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos technológiát elkezdte használni a deepfake-ipar, és megszületett az AI-pornó. Hát, igen, ha az ember kezébe kerül egy kis high-tech, akkor az első dolog az lesz, hogy a perverz, legmélyebben szunnyadó vágyait akarja vele kiélni, kielégíteni. Mert mi, emberek ilyenek vagyunk. Hogy nekünk az AI evolúciós szempontból jó-e vagy rossz, nem tudni, de az biztos, hogy eljött az idő, amikor el kell kezdenünk átgondolni, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk és merre is tartunk valójában. Ez a baj a vegánokkal – Dezse Vű
Rendívül sok képmutatás van a vegánságban. Saját tapasztalatból is tudom ezt, ugyanis voltam vegán. És nem is három percig, hanem körülbelül három évig, szóval nem mondhatja senki, hogy ne tudnám, miről beszélek: kipróbáltam, kitartottam, aztán rájöttem, hogy hülye voltam. De nemcsak vegán voltam, hanem vegánként is viselkedtem. Arra buzdítottam másokat, hogy ők is legyenek azok, kiraktam a Facebookra ezzel kapcsolatos képeket aranyos állatokról, sőt, vegán tetkóm is volt. Mindent csináltam, amit egy vegán csinál, és visszagondolva tök égő volt az egész, de nem bánom. A magyar baloldallal ellentétben szembe tudok nézni a múltam hibáival. Az erőszakos vegánság, mint oly sok másik elmezavar, legnagyobb részben a városi emberhez köthető, aki jól él, bővelkedik lehetőségekben, és rengeteg ideje van hülyeségeken gondolkozni és aktivistáskodni. Persze, egy városi embernek nem bonyolult annyira helyettesíteni a húst: a "nagyon haladó és trendi" kajáldákban biztosan van valami tofu, szejtán, vagy lebomló műanyagból bakteriális erjesztéssel növesztett műhús, de valljuk be, a valóság nem erről szól. Az emberiség és az élet nem erről szól. Ugyanígy vannak bizonyos szabályai az evolúciónak a táplálkozás szintjén is.