fábián tamás
Donáth Anna szerint az összefogás üzenete kevés, az őszinteség és az igazmondás végre szavazatokat fog hozni az ellenzéknek
Forradalmi felismerést tett a Momentum visszatérő nempártelnöke, miszerint az igazmondás szavazatokat hozhat az ellenzéknek. Álláspontja szerint az őszinteséggel is hasonló a helyzet, ugyanakkor ennek kapcsán már tudjuk: nem éppen népszerű az, ha a baloldal kimutatja, mit is gondol valójában. A szülési szabadságról visszatért Donáth Anna több százmilliós plakátkampányba kezdett, miközben folyamatosan lebegteti, hogy ő lesz-e a Momentum elnöke, vagy következő miniszterelnök-jelöltje. Ennek ellenére jól láthatóan elkezdték felépíteni, mint az ellenzék új üdvöskéjét. A Telexnek adott interjúban a többi között kifejtette, hogy az őszinteség és az igazmondás fog szavazatokat hozni a jövőben az ellenzék számára, mivel az Orbán-kormány működése hazugságra épül és előbb vagy utóbb mindenképpen megbukik. Donáth ismét ostorozta az ellenzéket, miszerint a továbbiakban az összefogás üzenete már nem lesz elégséges ajánlat a választóknak, mint ahogy a céltalan orbánozással sem lehet legyőzni a Fideszt. Ha már Orbánt leváltani nem tudja az ellenzék, arról érdeklődik a médiájuk, hogy mikor vonul vissza a miniszterelnök
Ha a jobboldali sajtót lehet propagandázni, akkor a baloldali médiát is lehet szánalommédiázni, hiszen a Telex – amely állítása szerint nem kérdezhet a miniszterelnöktől – ma Orbán Viktortól kérdezett a szokásos, év végi sajtótájékoztatón, produkciójuk pedig több volt, mint nevetséges. Ugyanis a portál a legélesebb késnek számító kollégájukat, Fábián Tamást küldte el az eseményre, hogy kérdezze fel a miniszterelnököt, de a templomtrolljuktól annyi tellett, hogy arról faggatta elsősorban a kormányfőt, mikor vonul vissza. Úgy tűnik, már a baloldalnak is tiszta a kép, hogy a genyóskodó, lejáratónak szánt cikkeik ellenére sem csorbul a kormányfő népszerűsége, ezért inkább abban reménykednek, hogy egyszer eljön a nap, hogy nem indul a választáson. Miért hazudja magát függetlennek a Telex újságírója? – Itt a Bohár–Fábián összecsapás! (VIDEÓ)
A Transzparens Újságírásért Alapítvány és a MagNet Közösségi Ház szervezésében Bohár Dániel, a PestiTV riportere és az Index volt újságírója, Fábián Tamás – aki már a Telex „független-objektív” újságíróinak táborát erősíti – feszültek egymásnak kedden a Zsurnaliszta vitaesten. Nyilván nem meglepő, hogy szinte semmiben nem értettek egyet, de ami még ennél is mulatságosabb volt, hogy Fábián Tamás olyan gondolatait ismerhettük meg, miszerint, ha a baloldali média ír le hülyeséget, az tévedés, ám ha ugyanebbe a hibába esik a jobboldali sajtó, az hazugság. Bohár Dániel egyébként több alkalommal is Fábiánék fegyverét használta (azaz a kemény kérdések feltételét, csak ők ezt kizárólag a kormánypárti politikusoknak tették fel) a balliberális újságíróval szemben, aki most nem bizonyult olyan keménynek, mint amikor a mikrofon másik oldalán van. Azon pedig mindkét újságíró elmosolyodott, amikor a Telex újságírója, aki évek óta azon dolgozik, hogy megbuktassa a kormányt, most azt találta mondani, hogy neki mindegy, ki lesz a miniszterelnök. Olvashat-e Orbán Nemzeti Sportot, avagy csúcsformában az indexes Orosz Anna
Fantasztikus dolgokat olvashattunk a múlt héten az Indexen, és az egyik Index-újságíró Facebook-oldalán is. Biztos a többién is, de bevallom, ez is véletlenül jött szembe, nem követem őket. Pedig lehet, hogy kár: tényleg szó szerint fantasztikus, azaz a valósággal köszönőviszonyban sem lévő dolgokkal találkozhatunk náluk. És?? Majd akkor szóljak, ha az indexesek egyszer a valóságot írják a szokásos faszság helyett – vághatja rá joggal az olvasó. De itt most annyira ostoba, ordító baromságokkal, még a szokásosnál is izzadságszagúbb erőlködésekkel találkoztam, hogy az elkövető vezércikket érdemel. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Csepreghy Nándor államtitkár: Tisztelet a nyolcszázezer elhurcolt honfitársunknak! – Harmincöt éves a SZORAKÉSZ (PS-exkluzív!)
Fennállása harmincötödik évfordulóját ünnepelte a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) a hétvégén, Siófokon. Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.